Cirkusz a Szigeten
A Cirque du Sziget programhelyszín már bemutatkozásakor magasra tette a lécet, azóta is minden évben nagyszerű hazai és nemzetközi újcirkuszi produkciókat állít színpadra. Az egyre növekvő érdeklődés kiszolgálására idén már egy majd’ 1000 főt befogadni képes sátrat állítanak fel a szabadtéri színpad mellett, és az eddigieknél is sokszínűbb és nemzetközibb program állt össze.
A Cirque du Sziget évek óta töretlen népszerűsége bizonyítja, hogy a fesztivál sokak számára elképzelhetetlen az újcirkuszi előadások nélkül. Idén ismét a különlegességek rajongóinak kedvez a Sziget, hiszen a hazai művészek mellett Kanadából, Etiópiából, Franciaországból, Indiából, Finnországból, Dél-Koreából, Németországból és Argentínából is hívtak fellépőket.
A 900 fő befogadására alkalmas cirkuszi sátor augusztus 8-ától a fesztivál végéig várja nézőit 14:00 órától egészen 23:30-ig.
A sátor műsorát minden nap egy különleges francia csapat, a Cirque Inextremiste előadása nyitja, ahol egy mozgássérült akrobata egy markológép segítségével válik a társulat legerősebb tagjává. Az első, csak etióp művészekből álló cirkusztársulat, a Circus Abyssinia következik a programban, akik egy különleges utazás során az akrobatává válás folyamatát két kisgyerek szemszögéből tárják elénk. Ezt követően két kanadai társulat lélegzetelállító trükkjei biztosítják a feledhetetlen szórakozást. A visszatérő látogatók számára ismerősen csenghet a Cirque Alfonse neve, akik két évvel ezelőtt lenyűgöző és roppant szórakoztató műsorukkal lopták be magukat a fesztiválozók szívébe, és akik ezúttal egy még őrültebb darabbal teszik próbára a nézők nevetőizmait és feszegetik a lehetőségek határait egy rendhagyó templomi szertartás során. Őket a napi program zárásaként egy másik kanadai társulat, a Flip Fabrique Attrape-Moi című előadása követi, mely hat barát történetét meséli el, akik hosszú idő után újra találkoznak.
A sátorban látható darabok közti szünetekben a szabadtéri színpad nyűgözi le a látogatókat vicces, máskor interaktív vagy éppen elgondolkodtató előadásaival. Elsőként öt, mindenre elszánt és roppant hajlékony finn lány, vagyis a Sisus társulata lép a színpadra Mosh Split című darabjával, melynek része egy 10 méter magas szerkezet is. Őket az argentin Papito követi nevetésre csábító műsorával. Velünk tart a vicces német duó, a Spot The Drop, akik lenyűgöző zsonglőrtudásukkal varázsolnak el minket, majd a francia tánccirkusz duó, a Turn Around Boy óriás karika száma következik a színpadon. Őket egy igazi kulturális csemegének számító koreai előadás követi, mely tradicionális zenével kísérve a városi élet sajátosságaira fókuszál.
A BONGnJOULE elgondolkodtató darabját követően egy igazi akrobatikus műsorszámot láthatnak a nézők a MallakhambIndia előadásában, mely az ősi sport, a birkózás és a légi jóga elemeit ötvözi, és mely csak igen ritkán látható India határain kívül. Mint minden évben, a szabadtéri színpad programját ezúttal is tűzzsonglőr show zárja minden nap. Idén a nemzetközi zsonglőrökből verbuválódott társaság egy különleges műsorral készül: a pár éve tragikus hirtelenséggel elhunyt magyar tűzzsonglőr társukra, Farkas Lindára emlékeznek.
forrás: sziget.hu
https://citynews.hu/2019/07/05/cirkusz-a-szigeten-2/https://citynews.hu/wp-content/uploads/2019/08/szigetfesztival_kep6.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2019/08/szigetfesztival_kep6-150x150.jpgBelföldsziget 2019,Sziget FesztiválA Cirque du Sziget programhelyszín már bemutatkozásakor magasra tette a lécet, azóta is minden évben nagyszerű hazai és nemzetközi újcirkuszi produkciókat állít színpadra. Az egyre növekvő érdeklődés kiszolgálására idén már egy majd’ 1000 főt befogadni képes sátrat állítanak fel a szabadtéri színpad mellett, és az eddigieknél is sokszínűbb és...News CityCity Newsszerkesztoseg@citynews.huAdministratorCitynews
Vélemény, hozzászólás?