Rock történelem 7. Rész – Livin’ Blues
1967 idején alakult meg a Livin’ Blues együttes, bár csak 1969-ben kapta fel a média. A lassú berobbanás ellenére, mégis az egyik leghíresebb holland blues banda lett formációból.
Az együttest Ted Oberg (gitár), Ruud Franes (basszus), Bjorn Toll (ének), Niek Dikhuys (dob) és John Lagrand (szájharmonika) tagok alkották. Ahogy a legtöbb menő rock banda esetében, 1 év után, a Livin’ Blues is átalakult: Ted Oberg és Lagrand kivételével az összes tag kicserélődött, ám ennek ellenére a Livin’ Blues töretlenül hajtott előre Európa színpadain, és, ami akkoriban igen különlegesnek számított: a banda még kelet Európába is eljutott.
1969-ben az addigi billentyűs hirtelen basszusgitárt akasztott a nyakába, ami alapjaiban megváltoztatta a zenekar felépítését, hangzásvilágát is. Az együttes legendásan sok tagcserén ment keresztül, mire „megállapodott”. 1970-ben Cesar Zuiderwijk igazolt át egy másik holland csapatba, a Golden Earring-be. Ezt követően 1972-ig több dobos is megfordult a Livin’Blues-ban, de ez egyáltalán nem vetette vissza azt a munkamorált, amit a rajongók megszokhattak az együttestől.
6 nyugalmasabb hónap után ismét 2 basszeros csatlakozott- majd vált ki a zenekar életéből, de Ted Oberget egyáltalán nem lehetett kizökkenteni. Igaz, váratlanul, 1973-ban elhagyta a bandát, de nem sokkal később, ’74-ben ismét felvette és a nyakába akasztotta a gitárt. Ekkor már lelkileg megerősödve tért vissza a Livin’ Blues életébe.
1975-ben gazdagabbak lettek egy orgonistával, Paul Vinkkel, aki éppen hogy csak megmelegedett a zenekar életében, ismét változott a felállás, ugyanis 1980-ban a következő tagok fémjelezték már az együttest: Ted Oberd, Nico Christianes( ének) ,Vert Willemstein ( Basszus) Boris Wassenbergh (dob).
Érdekesség, hogy 2007-ben, a régebbi tagok egy része újjáélesztette a csapatot Livin’ Blues Experience néven. Így ma is napig lehet őket hallani.
A nem túl izgalmas tagcserés történteken felül, a holland együttes rengeteg sikeres zenét adott ki. A mai napig bődületesen sok rajongójuk van: nem hiába lettek az egyik leghíresebb holland blues banda!
Szerző: MZs
https://citynews.hu/2018/11/18/rock-tortenelem-7-resz-livin-blues/https://citynews.hu/wp-content/uploads/2018/11/132_livinblues_2.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2018/11/132_livinblues_2-150x150.jpgNagyvilágegyüttes,történelem,zene1967 idején alakult meg a Livin’ Blues együttes, bár csak 1969-ben kapta fel a média. A lassú berobbanás ellenére, mégis az egyik leghíresebb holland blues banda lett formációból. Az együttest Ted Oberg (gitár), Ruud Franes (basszus), Bjorn Toll (ének), Niek Dikhuys (dob) és John Lagrand (szájharmonika) tagok alkották. Ahogy a...News CityCity Newsszerkesztoseg@citynews.huAdministratorCitynews
Vélemény, hozzászólás?