Rock történelem 6.rész : Nirvana
Az amerikai rock együttest Kurt Cobain alapította, akkori basszus gitárosával, Krist Novoseliccel. 1990ben csatlakozott hozzájuk Dave Grohl és így kialakult a Nirvana végső felállása, ami viharos sebességgel vált népszerűvé az egész világon. Nem véletlenül…
A zenekar indulása, ahogy az lenni szokott, nem volt könnyű menet. Először egy kisebb kiadónál próbálkoztak és első kislemezüket még csekély érdeklődés fogadta. 1990ben a DGC Recors szerződött le velük és ezt követően egyből elkezdtek dolgozni első nagykiadó albumjukon, a Nevermind-on. A kiadó több producert ajánlott fel nekik, de a végsőkig ragaszkodtak Butch Vighez, így a Los Angeles-i Sound City Studióban folytatták dalaik felvételeit. Több hangmérnök is dolgozott a tökéletes hangzásvilágon, de a Slaye együttes hangmérnökével, Andy Wallacet-vel sikerült kialakítani a végső dallamvilágot és hangzást.
Máig leghíresebb daluk, a Smells Like Teen Spirit nem várt sikert aratott a Nevermind albumról. A Nirvana a grunge, az alternatív rock egyik álműfajára irányította a figyelmet, amely az 1990-es években uralta a zeneipart. Ezzel egy időben, az énekes gitáros frontembert, Kurt Cobaint a média a „generációja szószólójának”, az együttest pedig az „ X generáció zászlóshajójának” nevezte.
1993 novemberében az IN Utero turnén az együttes fellépet az MTV Unplugge műsorban. Cobain és a zenekar többi tagja úgy döntöttek, hogy csak egy dalt játszanak el a legismertebb számaik közül. Később Grohl azt nyilatkozta, hogy „Tudtuk, hogy nem akarjuk beletenni a Teen Spirit egy akusztikus verzióját, mert az szörnyű hülyén hangzott volna.”.
1994 elején a zenekar európai körútra indult, de a vége fele, március 1-én Cobainnál hörghurutot és torokgyulladást diagnosztizáltak. Betegsége miatt, le kellett mondani a másnapi müncheni koncertjüket. Rómában március 4-e reggelén a frontember egyik hozzátartózója, Courtney Love eszméletlenül talált rá Cobainre, akit egyből korházba is vittek. Az orvos azt nyilatkozta, hogy a receptre felirt gyógyszert pezsgő kíséretével vitte be a szervezetébe, amivel teljesen padlóra küldte szervezetét. A turné következő állomásit törölték.
A következő hetekben Cobain újra heroin függő lett. A zenekar tagjai és közeli hozzátartozói meggyőzték őt, hogy vesse magát alá a kezeléseknek és menjen elvonóra. Kevesebb mint egy héttel a rehabilitáció megkezdése után, Cobain átmászott az intézet falán és hazautazott Seattle-be. Egy héttel később, 1994 április 8-án, Cobaint holtan találták otthonába. Fejbelőtte magát. Ezt követően a Nirvana feloszlott.
A zenekar megszűnése után, az életben maradt két tag aktív maradt a zeneiparban. Grohl fevett néhány demót, mely végül a Foo Fighters bemutatkozó albumán jelent meg.
A Nirvana rövid pályafutása után is népszerű maradt. 2002-ben debütált egy befejezetlen demófelvételük a zenekar utolsó időszakából, You Know You’re Right címmel, ami hosszú ideig vezette a rádiók lejátszási listáját világszerte.
A Nirvana együttes 1989 óta, csak az Egyesült Államokban több mint 25 millió albumot, világszerte pedig több, mint 50 milliót adott el.
Szerző: MZs
https://citynews.hu/2018/10/31/rock-tortenelem-6-resz-nirvana/https://citynews.hu/wp-content/uploads/2018/10/nirvana-1024x576.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2018/10/nirvana-150x150.jpgNagyvilágegyüttes,Nirvina,zeneAz amerikai rock együttest Kurt Cobain alapította, akkori basszus gitárosával, Krist Novoseliccel. 1990ben csatlakozott hozzájuk Dave Grohl és így kialakult a Nirvana végső felállása, ami viharos sebességgel vált népszerűvé az egész világon. Nem véletlenül… A zenekar indulása, ahogy az lenni szokott, nem volt könnyű menet. Először egy kisebb kiadónál próbálkoztak...News CityCity Newsszerkesztoseg@citynews.huAdministratorCitynews
Vélemény, hozzászólás?