Nem lehet lég korán kezdeni az arcápolást. Az évekkel fel lehet venni a harcot és az ember majd megfogja köszönni magának 50 évesen, hogy odafigyelt a bőrére még időben. Nem mindegy azonban, hogy milyen készítményekkel és hogy milyen formában ápolod a bőröd.

Meg kell tanulni, hogy 30 és 40 éves kor felett igenis legyen minden napi rutinod, mert ekkor már tényleg komolyabb kezelésekre van szüksége a bőrödnek.

A bőr egyik tartóeleme a kollagén. 25 éves kor felett már egyre kisebb mennyiségben található meg a bőrben. Ezt a szervezeted nem termeli újra, vagyis a már meglévő kollagén állományt emészti fel. Ez a fontos fehérje teszi rugalmassá a bőrt és ez által lesz feszes is.  Mivel a bőr zsírtartalma is csökken idővel, megjelennek az első ráncok. Megfelelő ápolás mellett azonban, javítani lehet mindenen.

Az a bizonyos napi rutin…

A rendszeres tisztítás, hidratálás már szinte elengedhetetlen reggel és este is. Nem szabad félvállról venni a dolgot. Lehet időbe kerül, míg megtalálod a megfelelő terméket, de mindenképp megéri megkeresni. Alaposan tanulmányozd át az általad kiválasztott krémet a termékleírása alapján. Ügyelj rá, hogy ne tartalmazzon kőolaj származékokat, parabéneket, mert ezek nagyon durván nem tesznek jót a bőrnek.
A hidratálás mellett nagyon fontos, hogy értékes anyagokkal tápláld a bőröd. Az esti krémnek érdemesebb zsírosabbat választani, míg a nappali arcápolás lényeg: a megfelelő fényvédelem! A krémeket szérum után kell felvinni, és a rutint ki kell egészíteni egy kis szemránckrémmel.

A mai készítmények többsége akkor tud 100%-ban felszívódni, ezáltal erőteljesebben hatni, ha rendszeresen megszabadulsz az elhalt hámsejtektől. A legjobb módszer, ha 2 hetente átradírozod a bőröd. Ha nagyobb kémiai hámlasztást szeretnél, azt mindenképpen kozmetikusoddal végeztesd el. Hidd el, az eredmények nagyon hamar látszani fognak, hiszen egy kozmetikus a gépekkel sokkal mélyebbre képes bejuttatni a hatóanyagokat, mint te otthon a tükör előtt.

 

Szerző: MZs

https://citynews.hu/wp-content/uploads/2018/10/model-2303361_1920-1024x683.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2018/10/model-2303361_1920-150x150.jpgNews CityEgészségegészség,krém,ráncos bőrNem lehet lég korán kezdeni az arcápolást. Az évekkel fel lehet venni a harcot és az ember majd megfogja köszönni magának 50 évesen, hogy odafigyelt a bőrére még időben. Nem mindegy azonban, hogy milyen készítményekkel és hogy milyen formában ápolod a bőröd. Meg kell tanulni, hogy 30 és 40...