A 20. század elfeledett festőnője
Elfeledve halt meg 96 évesen a híres festőnő, Romaine Brooks. Vajon hogy történhetett ez? Rengeteg festménye született a feminista és egyben leszbikus művésznek. Azt festette, amit akart és úgy, ahogy azt ő akarta, nem érdekelte mások véleménye. De miért hívták őt „a lelkek tolvajának”? Miért előzte meg korát ez a 20. századi nő?
1874-ben született Rómában az amerikai származású nő, Beatrice Romaine Goddard néven. Nyíltan vállalta másságát és feminista nézeteit, ami ebben az időben nem volt divat, sőt egyenesen tabunak számított. Vagyonos családból származott és a milliárdos nagyapjától örökölt vagyonnak köszönhetően teljes anyagi függetlenségben élhetett. Megengedhette magának, hogy azt fessen, amit akar, úgy ahogyan ő akarja. Festményei a homoszexuális szubkultúráról, a transzgender, biszexuális embereket, valamint a korának híres művészeit ábrázolták.
Tragikus gyerekkor sötétítette múltját
A pénz és a pompa sajnos nem minden. Kislányként apja hamar elhagyta őt, anyja pedig rendszeresen bántalmazta mind fizikailag mind verbálisan. 6 évesen készültek első rajzai, de anyja összegyűjtötte mindet, majd megtiltotta neki, hogy újra ceruzát vegyen a kezébe.
Olyan nehezen boldogultak egymással, hogy anyja, egy időre még egy New Yorkban élő nehéz sorsú családra is rábízta őt némi pénzért cserébe. Amikor nem adott több pénzt a nevelőszülőknek, Romaine rettegett attól, hogy vissza kell mennie bántalmazó anyja házába az elmebetegségben szenvedő bátyjához. Az élet úgy hozta, hogy végül egy bentlakásos iskolába került, apácákhoz, ahonnan 19 évesen Párizsba menekült és kabarékban lépett fel énekesnőként. 1897-ben született egy lánya, de lemondott róla, hogy Rómába mehessen művészetet tanulni.
Állandóan menekülnie kellett
A művészeti iskolában a csoporttársai között ő volt az egyedüli nő, így állandó szexuális zaklatásoknak volt kitéve. 1903-ban összeházasodott az egyik meleg barátjával, John Ellingham Brooks-szal, akinek a nevét a válás után is megtartotta. A zaklatók miatt megszakította tanulmányait és Caprira menekült, hogy egy kis békére leljen. Ebben az időszakban éhezett és nem volt könnyű sorsa, elmondása szerint mégis ezek voltak a legboldogabb évei, amiket kutyájával, Marcoval töltött.
New Yorkba akkor tért vissza, amikor értesült bátyja haláláról. Rá egy évre anyja is meghalt és ezáltal hatalmas vagyont örökölt 28 évesen, aminek köszönhetően anyagi problémái élete végégig megszűntek.
Úgy nevezik őt, hogy „a lelkek tolvaja”
Brooks belelátott a modelljei lelkébe. Megérezte a bánatukat, félelmeiket, hiúságukat, szorongásaikat vagy akár a sebezhetőségüket is. Egy-egy kép erejéig láthatóvá vált keze alatt a láthatatlan.
Provokatív munkák, sikerek
Ő volt az, aki formába öntötte a 21. századi leszbikus nő eszményképét, mivel festményei fő szereplői gyakran férfiruhát viselő gazdag, előkelő leszbikusok, sebezhető fiatal és egyben meztelen lányok voltak, vagy a 20. század kiemelkedő művészei. Így lett a múzsája és élt szerelmi kapcsolatban Ida Rubinsteinnel az ünnepelt táncosnő és balettművésznővel. A híres feminista írónővel Natalie Barney-val majdnem 50 évig élt együtt, igaz kiegészülve a francia arisztokrata írónővel, Lily de Gramont-nal.
Miss Natalie Barney, L’Amazone 1920
Első önálló kiállítása 1910-ben került megrendezésre Párizsban. 13 képet állított ki, melyek közül majdnem mindegyiken nők és fiatal lányok szerepeltek. A festmények nagy sikert arattak. Különösen a White Azaleas című kép, amely egy fekvő meztelen nőt ábrázolt. Már akkor is Manet Olympiájához hasonlították ezt a festményt. A kiállítás után a párizsi felső tízezer rendelt tőle képeket.
Bal oldali kép: Edouard Manet_Olympia, jobb oldali kép: Romaine Brooks_White Azaleas 1910
Romaine Brooks és munkássága teljes feledésbe merült az idő múlásával egészen a 80-as évek feminista mozgalmainak feléledéséig. Ettől fogva egyre többen kezdték megismerni az alkotásait.
Önarckép
Forrás: Librarius
Szerző: Zsidákovits Lulu Dóra
https://citynews.hu/2018/10/10/a-21-szazad-elfeledett-festonoje/https://citynews.hu/wp-content/uploads/2018/10/photo-1520420097861-e4959843b682.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2018/10/photo-1520420097861-e4959843b682-150x150.jpgKultúraerotika,festészet,homoszexualitásElfeledve halt meg 96 évesen a híres festőnő, Romaine Brooks. Vajon hogy történhetett ez? Rengeteg festménye született a feminista és egyben leszbikus művésznek. Azt festette, amit akart és úgy, ahogy azt ő akarta, nem érdekelte mások véleménye. De miért hívták őt „a lelkek tolvajának”? Miért előzte meg korát ez...News CityCity Newsszerkesztoseg@citynews.huAdministratorCitynews
Vélemény, hozzászólás?