Az évek, évtizedek múlásával a szervezetünk teljes egészében öregszik, ez a folyamat van, akinél már 25 éves kor körül elkezdődik. Ezzel párhuzamosan a hajunkon is megjelennek az öregedés első tünetei. Hajszálaink nem csupán a korunknak, hanem a beavatkozásoknak köszönhetően sem a régi.  A hajszálat borító pikkelyréteg egy rész lekopik, emiatt veszít a fényéből, a rendszeres mosással, napi szintű keféléssel, fésüléssel hajunk rengeteg beavatkozást él meg.

A fejünkön a felnőttkorban lévő 100.000-150.000 tüsző sűrűsége az életkor előrehaladtával fokozatosan csökken. A szervezetben hiánytünetek léphetnek fel, aminek következtében lelassul a hajszálak növekedése, átmérőjük pedig vékonyodik.  A hajgyökerek tápanyagellátása elégtelenné válik, a hajban egyre kevesebb lesz a pigment, megkezdődik az őszülés folyamata.

Az őszülés jelenségének biológiai-kémiai hátterével már sok kutatás foglalkozik, többek között ezt vizsgálták a bradfordi egyetem tudósai is, akik kísérleteik során arra jutottak, hogy az ember akkor kezd őszülni, és hullani a haja, amikor a szervezetében kritikus szint alá csökken a kataláz nevű enzim szintje. Ez az enzim a felelős a hajszálakban természetes úton felgyűlő hidrogén-peroxid lebontásáért. Ha nincs elég kataláz, a hidrogén-peroxid nem tud lebomlani, és roncsolva a természetes színtesteket kifejti fehérítő hatását a hajszálakban.

catalase_girlwall2 - Copy

A hidrogén-peroxid fontos része szervezetünknek, mivel nélküle semmilyen fiziológiai, biológiai vagy energiafolyamat sem tudna lezajlani. Szintjét a kataláz enzim tartja kordában, lebontása során pedig víz és oxigén keletkezik.  Ennek az enzimnek a hiánya miatt H2O2 túltermelődés alakul ki, melyet szervezetünk legérzékenyebb pontja mutat ki azonnal, a hajszálak kifehéredésén.

A Catalase kapszula egyedülálló megoldást kínál az őszüléssel szemben! Nem egy festék vagy egy balzsam, amely elfedné csupán a problémát, hanem egy olyan természetes enzim, amely belsőleg hat. A kapszula szedésével pótolható a szervezetben az általa már nem termelt kataláz enzim, amely továbbra is segíti a hidrogén-peroxid lebontását. A kataláz enzim kizárólag belsőleg hasznosul! A tabletta szedésével nemcsak a haj erősödik meg és kap újra színt újra, de a Catalase antioxidánsként számos praktikus mellékhatással is bír: az antioxidánsok ugyanis az egész szervezetre jótékony hatást gyakorolnak, még a rák kialakulásának kockázatát is csökkentik, és jelentősen javítják a közérzetet.

Így segít a kapszulában található kataláz enzim megvédeni a sejtjeinket a felszabaduló hidrogén-peroxidtól. Fontos tehát, hogy a H2O2-t nem csak a gyógyszertárban lehet kapni, hanem a szervezetünk is termeli a teljesen normális életvitel mellett.

A proDERM által elvégzett vizsgálatok eredményei alátámasztják a kataláz enzim hatékonyságát. Ezek a tesztek ugyanis bebizonyították, hogy a kataláz enzim már 30 napos alkalmazást követően átlagosan 7%-kal csökkentette az ősz hajszálak számát a hajtövekben. Hatvan nap után ez az arány már jóval magasabb volt: átlagosan 23%-kal csökkent az ősz hajszálak száma, míg három hónapos alkalmazást követően csaknem a felével csökkent. Természetesen ezek az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek.

Weboldalunkon (https://catalase.hu/ forgalmazott Catalase kapszulák C-vitaminnal kiegészített, ellenőrzött marhamájból kivont, adagonként 5000 NE kataláz enzimet tartalmaznak. Akár már egy hónapos kúra is eredményes lehet, megjelenhetnek a pigmentek a hajban. Egy doboz Catalase kapszula egy hónapra elegendő mennyiséget tartalmaznak.

(x)

https://citynews.hu/wp-content/uploads/2018/09/catalase-girl.pnghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2018/09/catalase-girl-150x150.pngNews CityEgészségCatalase,egészség,őszülés,szépségAz évek, évtizedek múlásával a szervezetünk teljes egészében öregszik, ez a folyamat van, akinél már 25 éves kor körül elkezdődik. Ezzel párhuzamosan a hajunkon is megjelennek az öregedés első tünetei. Hajszálaink nem csupán a korunknak, hanem a beavatkozásoknak köszönhetően sem a régi.  A hajszálat borító pikkelyréteg egy rész lekopik,...