A 30 Seconds To Mars 1998-ban alakult meg, egyfajta különös családi vállalkozásként. Alapító tagjai a testvérek, Jared Leto és Shannon Leto voltak. A későbbiekben több tagcsere után, mára a gitáros szerepét Tomo Miličević tölti be.

A kritikusok rengeteg zenei stílus jellemzőivel illették már őket: voltak például a progresszív metál, hard rock, alternatív rock és még emo is.

Jared egyébként zenekari pályafutása előtt hollywoodi színészként kezdett, de becsületére váljon, hogy nem színészi sikerein akart felkapaszkodni zenekarával, ezért soha nem használta ezt a hírnevet az együttese reklámozására.

2002-ben adták ki első, debütáló „30 Seconds To Mars” elnevezésű  albumukat, amely rögtön pozitív kritikát kapott. Ezen az albumon két kislemezt is helyet kapott: a „Capricorn” és a „Edge of the Earth”.
A következő hanglemez a megjelenés előtt kiszivárgott, így a zenekar úgy döntött, hogy két plusz szám is rákerül. Így, a 2005. aug. 31-én kiadott Beautiful Lie szinte berobbant. Az album reklámozásának céljából a zenekar úgy döntött, hogy megjelentet 12 db „arany jegyet”, amivel majd azok tulajdonosai bármelyik koncerten részt vehetnek, sőt betekinthetnek a kulisszák mögé is.

A siker pedig kilőtte őket a legjobbak közé. 2006-ban a zenekar megnyerte az MTV2 díjat az egyik legismertebb zeneszámukkal, a „The Kill”-lel. 2007. április 29-én a zenekart három kategóriában is jelölték az ausztrál MTV Australia Video Music Awards-on és a „The Kill”-lel ott is megnyerték a „Legjobb Rock Video” és az „Év Videója” díjakat. 2008. március 21-én a 30 Seconds To Mars fellépett a ‘My Coke Fest’-en Dél-Afrikában, az esemény jelentősége, hogy itt készült a Beautiful Lie kezdete és videóklipje is, amely a mai napig igazi siker szerzemény.

Sokan fogják a fejüket a szakmában, hogyan robbanhatott be ilyen fénysebesen az együttes. A szakértők szerint ennek egyszerű oka van: Jared Leto az afrikai koncerten felvett anyagba személyes tapasztalatait igazi érzésekkel telve, személyesnek írja le, és bízott benne, hogy néhány új zene képi anyaga kicsit megbolondítja, feltölti és kiegészíti szerzeményeiket.

Persze a siker mindig együtt jár a balhéval. Pont így van ez a zenekarral is. 2008 augusztusában 30 millió dolláros pert nyújtott be a Virgin Records, mert az együttes nem volt hajlandó leszállítani azt a három albumot, amelyre szerződést kötöttek. Sok helyen azt állították, hogy valójában itt egy 1999-es szerződés „megtagadásáról” van szó.

2009 elején, az MTV-vel készült egyik interjújában Jared már úgy nyilatkozott, hogy harmadik lemezük hamarosan megjelenik, és elárulta, hogy a számok mögött fontos mondanivaló van:  „Azt hiszem, ez a felvétel a hitről, a spirituális anyagokról szól, és arról, ami éppen történik, amit mi gondolunk róluk, és beszél a jelenlegi életünkről. Azt mondtam a legutóbbi albumunk megjelenésekor, hogy le akartam rombolni az első felvételt, amit azt hiszem, megtettünk. Drámai fordulatot tettünk az elsőtől a másodikig, és azt hiszem, ez az új felvétel követi ezt az útvonalat. Ez izgalmas nekünk, és igazán odáig vagyunk érte.”

Kisebb kihagyás után, 2013-ben újabb albumot rögzítettek és május 17-23 között jelent meg világszerte a 4. lemezük „Love, Lust, Faith and Dreams”-néven.

Egy kis érdekesség a zenekarról
Logójuk a „Mithar” névre hallgató főnix, amely az együttes mottóját is magában foglalja: „ Provehito in Altum”, ami annyit takar, hogy „előre a mélységbe”.


Szerző: Mzs

https://citynews.hu/wp-content/uploads/2018/08/maxresdefault-1024x576.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2018/08/maxresdefault-150x150.jpgNews CityNagyvilágegyüttes,rock,zene,zenekarA 30 Seconds To Mars 1998-ban alakult meg, egyfajta különös családi vállalkozásként. Alapító tagjai a testvérek, Jared Leto és Shannon Leto voltak. A későbbiekben több tagcsere után, mára a gitáros szerepét Tomo Miličević tölti be. A kritikusok rengeteg zenei stílus jellemzőivel illették már őket: voltak például a progresszív metál, hard...