„Ahány ember, annyi szokás”, szokták mondani és ez teljes mértékben igaz a szexuális életre is. Mindenkinek más az ingerküszöbe. Ami az egyiknek jó érzés, az lehet a másiknak épphogy belefér, a harmadik embernek pedig tiltólistán szerepel. Ilyen a prosztatamasszázs is, amit a férfiak álmukban sem próbálnának ki. De most eloszlatjuk a tévhiteket ezzel kapcsolatban és nem lesz több ellenvetés.

Bármilyen hihetetlen, a férfiaknak is van G-pontja, ugyanúgy, ahogy a nőknek. Sőt, ők is képesek a többszörös orgazmusra, csak a megfelelő helyen kell stimulálni őket. A prosztata a húgyhólyag alatt, a húgycső körül található. Egészséges állapotában nagyjából dió, gesztenye nagyságú. A benne található izmok az ejakulálásban is szerepet játszanak.

Itt jön képbe a prosztatamasszázs, ami ennek gyorsítását segíti vagy éppen a még nagyobb gyönyör elérését. Attól függ hogyan fogunk hozzá.

  • Ha az orgazmus előtt erősen megnyomjuk ezt a pontot, a magömlés késleltethető. Ezt a pontot igaz nem könnyű megtalálni, de ha egyszer rátapintunk, és megfelelően masszírozzuk, a kezünkbe vehetjük az orgazmus irányítását is.
  • Ha a prosztatát kívülről ingereljük, a férfit nagyon gyorsan izgalmi állapotba hozhatjuk, de az ejakulációt nem tudjuk visszatartani, sőt inkább felgyorsítjuk.

A legelső tévhit, ami mindenki eszébe jut, ha erről a témáról van szó, hogy ezt csak a homoszexuálisok szeretik. Nagy tévedés! Ebben semmi efféle nincs! Hetero férfiak között is vannak, akik kifejezetten szeretik a masszázsnak ezt a fajtáját és semmi ferde hajlamuk nincsen.

Ráadásul már a 2.világháborúban is alkalmazták a katonákon, mivel a feleségeikkel nem érintkezhettek. Persze itt is kezelésről van szó, nem pedig homoszexualitásról.

A technika:

  • Mindenképpen moss alaposan kezet, vágd le a körmeidet, hogy ne sértsd fel az érintett területet. Ha gondolod, használj egy finom latex kesztyűt, nem feltétlen szükséges. Kend be az ujjad síkosítóval, hogy könnyebben menjen a dolog, de igazán ez se szükséges.
  • Izgasd fel mindenféle módon a fiút! Kézzel, szájjal, bárhogy és csak utána kezdj bele a továbbiakba, mert nem rontunk ajtóstul a házba.
  • Kezdd el simogatni a fent leírt pontokon kívülről, majd nyomd az ujjaidat a herék és a végbél közötti bőrfelülethez, és finoman masszírozva körözz.
  • Ha úgy érzed, hogy készenáll, akkor finoman csúsztasd az ujjad a végbélnyíláshoz. Egy kicsit masszírozd a gyűrűs záróizmot, majd óvatosan és lassan haladva hatolj be. (Segíthet, ha úgy csinálod, mint ahogy te is elvárnád fordított helyzetben) Lassan vezesd fel az egész ujjadat, majd kicsit mozgasd körkörösen és ki-be, hogy ellazuljon.
  • Az ujjad hegye finoman érinti majd a prosztatát. A férfi jelzéseiből tudni fogod, hogy gyengébben, vagy erősebben szeretné, ha csinálnád. Azt mondani se kell, hogy közben ragadd meg a szerszámát is és kényeztesd!

Mindent ki kell próbálni az életben, hogy tudjuk jó-e nekünk vagy sem, de sose erőltessük rá partnerünkre, ha ő nem akarja! Ehhez hatalmas bizalom kell két ember között és nem mellesleg érdeklődés is.

Szerző: Zsidákovits Lulu Dóra

https://citynews.hu/wp-content/uploads/2018/07/man-439039_960_720.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2018/07/man-439039_960_720-150x150.jpgNews CitySzíneserotika,kényeztetés,orgazmus„Ahány ember, annyi szokás”, szokták mondani és ez teljes mértékben igaz a szexuális életre is. Mindenkinek más az ingerküszöbe. Ami az egyiknek jó érzés, az lehet a másiknak épphogy belefér, a harmadik embernek pedig tiltólistán szerepel. Ilyen a prosztatamasszázs is, amit a férfiak álmukban sem próbálnának ki. De most...