40 felett semmi sem könnyű. Érzelmileg is fel kell dolgozni a változásokat, hozzá kell szokni, hogy elkezdődik a lemez B oldala. Arról viszont senki nem beszél, hogy milyen nehéz is feldolgozni a lelkünkben végbemenő változások mellett a testi tüneteket.

Annak idején csak pislogtunk és nevettünk azon, ha egy 40+ nő azt mondta, hogy minden reggel már másol fáj. Egyszerűen olyan távoli és szerencsére elérhetetlen érzések voltak ezek, hogy nem tudta az ember komolyan venni. Aztán amikor elérkezik a kerek születésnap, akkor pánikszerűen vizsgálni kezdjük magunkat és rájövünk, hogy a kis életünk nem viccel: tényleg minden más, az egész szervezünk másképp reagál a változásokra.

40 éves kor felett a súlycsökkentésben sem olyan könnyű elérni sikereket, mint 20 vagy 30 évesen. A régi módszerek rendre kudarcot vallanak, amitől hajlamosak vagyunk kétségbeesni. Egy-egy alkoholosan átmulatott éjszaka után már nem az emlékeket számoljuk, hanem a bevitt kalóriákat és döbbenten nézzük magunkat a tükörben.

Nyilván a genetikának óriási szerepe van abban, hogyan öregszünk, de sajnos örök igazság, hogy az élet közepén, ha fittek szeretnénk maradni, akkor igenis egyetlen recept létezik csak: ez pedig nem más, mint az életmódváltás. Ha kicsit utána olvasunk, akkor szuper jól megfogalmazható a top 3 titok, ami egy boldog és elégedett élethez elvezet minket. Fejben dől el. Akarjuk vagy sem? Sajnáljuk magunkat vagy sem? Íme hát a 3 legfontosabb feladat, amire 40 felett kifejezetten figyelnünk kell, ha formában szeretnénk maradni.

  1. Itt az ideje izmot építeni!

40 éves kor felett látványosan meglazul a kötőszövet és ez ellen még a futópad vagy a kardio sem segít. Egyetlen megoldás létezik, ez pedig az izomépítés. Ezzel tudjuk testünket tónusban tartani. A klasszikus ugri-bugri mozgások helyett, ezért változtassuk meg az edzési rutinunkat és kezdjünk el izmot építeni. Ettől testünk és lelkünk is energikusabb lesz. A kutatások szerint 40-80 éves kor között az izomtömegünk 40%-át elveszítjük, ha nem tudatos a hozzáállásunk. Ez többnyire zsír formájában marad ott testünkön. Megéri?

  1. Táplálkozzunk tudatosan!

A testzsír ebben azidőszakban nagyon mostohán viszonyul hozzánk. Ahogy idősödünk, egyre több marad rajtunk. A hasi tájék a leginkább érzékeny terület, az életközép időszak pedig pont ezt a részt célozza be teljes erőbedobással. Az egyetlen lehetőségünk az, hogy kerülni kell a telített és többszörösen telített zsírok fogyasztását és növelni kell a gyümölcs és zöldség adagokat. Ha ezt sikeresen beillesztjük étrendünkbe, akkor az öregedés esélyeit csökkentjük. Egy ilyen „életmódváltással” lényegében azt érjük el, hogy a szabadgyökök nem tudnak eluralkodni a szervezetünkben és megteremtünk egy olyan védelmet a növényi atioxidánsok segítségével, ami felépít egy tökéletes védelmi rendszert szerveztünknek.

  1. Relax!

 A fogyás nem csak fejben dől el. 40 felett kiemelten figyelni kell a magnézium bevitelre. Nem csak a csontok miatt, hanem az agy, a szív és az idegrendszer miatt is. Gondoljunk csak bele: a legtöbb éjszakai, hajnali falás rohamot valami kétségbeesés váltja ki… Ezt olyan könnyű orvosolni! Pótoljuk táplálékkiegészítőkkel, vagy együnk sok magnéziumban gazdag ételt (pl. magvakat, zöld leveles zöldségeket, mint spenót vagy kagylót, hüvelyes növényeket). A 40+ idegrendszer, a kutatások szerint, őrülten befolyásolja a fogyókúrát. Kimutatták ugyanis, hogy a stressz hormonok jelentős jelenléte egyszerűen fizikai gátat szab az egészséges testnek. Érdemes tehát az életmódváltást úgy magunkévá tenni, hogy a klasszikus izzadós sport aktivitások mellett vagy helyett olyan mozgásformát választunk, amivel meditálni is tudunk.

Szerző: Kovács Eni

https://citynews.hu/wp-content/uploads/2018/07/dieta40felett_2.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2018/07/dieta40felett_2-150x150.jpgNews CityEgészségdiéta,életmódváltás,változó kor40 felett semmi sem könnyű. Érzelmileg is fel kell dolgozni a változásokat, hozzá kell szokni, hogy elkezdődik a lemez B oldala. Arról viszont senki nem beszél, hogy milyen nehéz is feldolgozni a lelkünkben végbemenő változások mellett a testi tüneteket. Annak idején csak pislogtunk és nevettünk azon, ha egy 40+ nő...