Top 5 város, ami jelenleg a legélhetőbb Magyarországon
Sopron
Sopron, Magyarország nyugati határa mellett, az Alpok lábánál, Budapesttől 220, Bécstől viszont alig hatvan kilométerre található. A fővárosból az M1-es autópályán, a 84-es és a 85-ös úton juthatunk el a településre. Sokan járnak ide üdülni az alpesi levegő miatt, sok az erdei sétaút, a kulturális élet is színes. Még mindig élénk a határ menti bevásárlóturizmus, de ma már a magyarok járnak át Ausztriába – nem csak a boltok, hanem az olcsóbb lakáshitel kedvéért is.
Hruby József alpolgármester szerint Sopron már a rendszerváltás előtt is az ország gyöngyszemének számított a sokáig tartó elzártság felszabadulása nyomán, az azt követő több mint másfél évtized pedig csak megerősítette vonzerejét. Nem lehet figyelmen kívül hagyni Ausztria és vele együtt Nyugat-Európa közelségét sem, amely már egyfajta iránytű a vállalkozók és a befektetni szándékozók számára is. A burgenlandi bevásárlóturizmusnak vége, a hosszú távú gazdasági előnyök keresése már nem rekedhet meg a butikok számának szaporításánál. Viszont további távlatokat nyithat meg a jövőre nézve Sopron régiós kapu elhelyezkedése, elsősorban a fejlesztésre alkalmas közművesített ipari parki területekkel. Ezek a várost egyfajta logisztikai-elosztó szerepkörrel is felruházhatják.
Szeged
A dél-alföldi régió gazdasági és kulturális centruma a Tisza partján fekszik, 8 kilométerre a szerb, 18-ra a román határtól. Autópályán, vasúttal, vízen is jól megközelíthető. Az EU déli bástyájának számító város tetemes uniós támogatások és balkáni befektetések várományosa. Egyetemi élete pezsgő, tudományos központként is jelentős. Óvárosa gondozott és hangulatos, Újszeged pedig kertváros jellegű. Hazánk területét itt éri a legtöbb napfény – évente több mint 2100 óra. Fontos kulturális eseménye a nyári Szabadtéri Játékok.
Botka László polgármester szerint Szeged vonzó település a befektetők számára, mégpedig három fontos szempont alapján: jó infrastruktúra, megfelelő telephely és szakképzett munkaerő. Állítása igazolásaként elmondja, hogy Szeged már megközelíthető az M5-ös autópályán is, valamint összeköttetésben áll a határvidékkel. Szeged versenyképességét növeli a helybeli képzett munkaerő – elsősorban az informatika, a gyógyszergyártás és a kereskedelem területén. De a mezőgazdasági és a logisztikai befektetők számára is kiváló hely Szeged és térsége.
Pécs
Baranya megye székhelye, Magyarország ötödik legnagyobb városa a horvát határ közelében fekszik. Pécs déli fele sík, északi része viszont felér a Mecsek hegység déli lejtőire, benyúlik annak völgyeibe is. A nagymúltú egyetemi város Dél-Dunántúl gazdasági és kulturális központja. A jó vasúti közlekedés mellett az M6-os autópálya és a dunai kikötők közelsége biztosít jó megközelítést. A város különleges varázsa a mediterrán hangulat és a pezsgő élet.
Toller László polgármester szerint az európai életminőséget garantálja a lakossági infrastruktúra jó kiépítettsége, az ellátás sokrétű és magas színvonala, valamint a város egészét lefedő közművek. A mediterrán hangulatú városban a sétálóutcákon, hangulatos tereken éttermek, kávéházak és üzletek sorakoznak – kitelepedve a teraszokra, ahol késő estig vidám élet folyik. A belváros műemlékei, középkori utcaszerkezete, az ókeresztény sírkamrák, a várfallal övezett központ a kétezer éves történelemről mesélnek. Pécs méltán büszke a „Városok a Békéért” UNESCO-díjra és arra, hogy felvették a világörökség listájára. A vállalkozásoknak külön vonzerő Pécs Ipari Parkja a sokrétű szolgáltatással, közművesített telkekkel, saját iparvágánnyal, épülő vállalkozói faluval. A színvonalas munkaerőt az ország legnagyobb egyetemén, a Pécsi Tudományegyetemen folyó képzés garantálja.
Nyíregyháza
Hazánk hetedik legnagyobb városa Szabolcs-Szatmár-Bereg megye központja. A városból hamar elérhető három ország is: Szlovákia, Ukrajna és Románia, ami felértékelte Nyíregyháza gazdasági szerepét. Itt halad át az Ukrajna felé tartó vasút és a 4-es számú főút is. Hajdani apró házait lakótelepek és kertvárosi részek váltották fel, régi tekervényes utcáit sugárutak és körutak. Közülük a kiskörút fogja körül a város eklektikus stílusú központját. A város lakói méltán büszkék a szép környezetre, a jó levegőre, a sok zöld területre és Sóstófürdőre.
Csabai Lászlóné polgármester szerint Nyíregyházán megtalálhatóak a jó életminőség feltételei, a személyi, gazdasági szolgáltatások és a kényelmiszórakozási lehetőségek. Az oktatási intézmények eleget tesznek a legszélesebb körű és speciális igényeknek (tehetséggondozás, művészeti, és nyelvi képzés) is az alaptól a felsőfokig. Az egészségügyi és szociális ellátó rendszer helyben áll rendelkezésre.
Győr
A megyeszékhely Magyarország legdinamikusabban fejlődő régiójának központja. Autópályán, vasúton és busszal jól megközelíthető. A Bécs és Budapest között félúton fekvő Győr a négy folyó – Duna, Rába, Marcal és Rábca –, a barokk, az ellenreformáció és a templomok városa. Innen húsz kilométerre fekszik a több mint ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság, a középkori építészet egyik remekműve, melyet 1996-ban a világörökség részévé nyilvánítottak. A Győr–Pér repülőtér a várostól 15 km-re található.
Balogh József polgármester szerint Győr gazdasága az egyik legstabilabban működő és legdinamikusabban fejlődő a megyei jogú városok sorában. A további előrelépés érdekében a feldolgozóipar mellett Győr kiemelten ösztönzi a magas hozzáadott értéket képviselő tevékenységeket. Olyan vállalkozásbarát környezet alakult ki – és fejlődik folyamatosan –, amely a várost vonzóvá teszi a letelepedni kívánóknak. Ennek feltétele a magasan képzett munkaerő, K+F-intézmények letelepítése, az üzleti infrastruktúrát fejlesztő szolgáltatások ösztönzése, jól szervezett helyi és regionális közlekedési rendszer. Ezen célok érdekében a városban található felsőfokú oktatási intézmények a gazdaság igényeinek megfelelően alakítják ki képzési struktúrájukat.
Szerző: Zsidákovits Lulu Dóra
https://citynews.hu/2018/05/12/top-5-varos-ami-jelenleg-a-legelhetobb-magyarorszagon/https://citynews.hu/wp-content/uploads/2018/05/esterhazy-palace-89511_1920-1024x683.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2018/05/esterhazy-palace-89511_1920-150x150.jpgBelföldélhető városok,Magyarország,munkaerőpiacSopron Sopron, Magyarország nyugati határa mellett, az Alpok lábánál, Budapesttől 220, Bécstől viszont alig hatvan kilométerre található. A fővárosból az M1-es autópályán, a 84-es és a 85-ös úton juthatunk el a településre. Sokan járnak ide üdülni az alpesi levegő miatt, sok az erdei sétaút, a kulturális élet is színes. Még...News CityCity Newsszerkesztoseg@citynews.huAdministratorCitynews
Vélemény, hozzászólás?