Nem legyen mindig első opció a válás!
Nincs az a kapcsolat, amit ne ráznának meg az együtt töltött évek, amiben ne ütné fel a fejét a híres zöld szemű szörny, ami ne indulna szürkeségnek a hétköznapi terhek cipelésétől. Van azonban az a pont, ahol még minden visszafordítható. Ha nem csak részese vagy saját életednek, hanem főszereplője is, akkor könnyen észre veszed, hogy mikor kell cselekedni! Ragadd kezedbe a gyeplőt és irányíts úgy az eseményeket, hogy évtizedek múlva is tükörbe tudjál nézni, azt mondva: „Én minden tőlem telhetőt megtettem!”
Ismerős az érzés, hogy semmi másra nincs energiád csak a hétköznapok túlélésére, ugye?! Robotolsz, teszed a dolgod, neveled a gyerekeket, küzdesz, hogy az albérletből saját lakás legyen. Kis szerencsével sikerül megvalósítani álmaidat, ám menetközben mégis boldogtalan vagy. Állj meg! Gondold át, hogy megéri e a sok megteremtett jóság, ha közben nincs kivel megosztanod!
A legtöbb kapcsolat, házasság azért morzsolódik szét, mert a benne élők elfelejtik egymást szeretni. Foghatjuk arra, hogy azért történik ez meg, mert nem párhuzamosan fejlődik két ember, ám egyszerűen, a valóságban arról van szó, hogy mindenért megdolgozunk, mindent szépen építünk, kivéve azt nem, ami a belső energia készletünket kellene feltöltse.
Sajnos legtöbbször már az utolsó utáni pillanatban jövünk erre rá. Akkor, amikor mindennapos az érzelmi stressz, az egymás bántása és meg nem értése. Ha túl tudsz jutni a másik hibáztatásán és meg tudod vizsgálni saját szerepedet is a kialakult állapot szempontjából, akkor máris óriási lépést tettél előre. Egy rossz házasság soha nem egy ember hibája. Mindig ketten kellenek ahhoz, hogy valami működjön, vagy elromoljon. Ha neked fontos életed párja, akkor igenis, mindenféle feladás nélkül azon kell először dolgozzál, hogy megjavítsd a kapcsolatot és nem szabad menekülőre fognod.
Talán kezd azzal, hogy rendet raksz magadban és felméred a jelenlegi állapotot. Az autószervízben sem darálják be a meghibásodott gépjárműveket anélkül, hogy ne állapították volna meg előzetesen, hogy mi a hiba. Te miért válnál meg a házasságtól olyan könnyen?! Emlékszel még arra a szép napra, amikor magadban örök hűséget fogadtál annak az embernek, akivel most csak a feszültséget tudjátok megosztani? Fel tudod idézni, hogy mennyire szeretted a hibáit és szépségeit is? Ha igen, akkor ne habozz. Építsd fel újra az életet úgy, hogy visszanyúlsz ahhoz a sziklaszilárd érzelmi bázishoz, ami a házasságotok alapja volt egykor. Próbáld meg, különben örökre bánni fogod!
Kovács Eni
https://citynews.hu/2018/04/28/nem-legyen-mindig-elso-opcio-a-valas/https://citynews.hu/wp-content/uploads/2018/05/házasság-2.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2018/05/házasság-2-150x150.jpgÉletmódNincs az a kapcsolat, amit ne ráznának meg az együtt töltött évek, amiben ne ütné fel a fejét a híres zöld szemű szörny, ami ne indulna szürkeségnek a hétköznapi terhek cipelésétől. Van azonban az a pont, ahol még minden visszafordítható. Ha nem csak részese vagy saját életednek, hanem főszereplője...News CityCity Newsszerkesztoseg@citynews.huAdministratorCitynews
Vélemény, hozzászólás?