Kevés ismertebb bűnöző lehet a nagy-britanniai börtönökben, mint amilyen Ian Brady volt, a manchesteri “lápi gyilkosságok” egyik elkövetője, akinek tettestársa barátnője, Myra Hindley volt. A párosnak öt ismert áldozata van, mindannyian gyerekek. 18 hónap leforgása alatt haltak meg a hatvanas évek első felében, Anglia északnyugati részén. Haláluk előtt szexuálisan bántalmazták és megkínozták őket.

A legelső áldozatuk a 16 éves Pauline Reade volt, aki 1963. július 12-én tűnt el, miután diszkóba indult. 4 hónappal később halt meg a 12 éves John Killbride. A harmadik áldozat a szintén 12 éves Keith Bennett volt, negyeddiként a mindössze 10 éves Lesley Ann Downey-t gyilkolták meg, akit 1964 karácsonyán a játszótérről csaltak el. A kislány utolsó perceiről, a szenvedéseiről hangfelvételt készítettek a gyilkosok.

A gyilkosságsorozat a 17 éves Edward Evans halála után szakadt meg 1965 őszén, ekkor buktak le Brady-ék Hindley egyik rokona által. A nő sógorát, aki maga is piti bűnöző volt be akarták venni harmadiknak, ehhez bemutatót tartottak: így gyilkolták meg a 17 éves Edward Evanst. Az elszörnyedt rokon ugyan még segített elvonszolni a holttestet, majd riasztotta a rendőrséget.

A Brady-Hindley párost 1966-ban ítélték el három gyilkosságért. A férfi soha nem tanúsított szemernyi megbánást sem. A munkahelyen megismerkedett páros még a tárgyaláson is kitartott egymás mellett, a börtönévek alatt azonban egymás ellet fordultak. Hindley azzal állt elő, hogy Brady kényszerítette a részvételre a gyilkosságokban, de nem tudott senkit meggyőzni. Kettejük gyűlölködésének köszönhető, hogy 1985-ben Brady bevallotta a két, 20 éven át eltitkolt gyilkosságot. A férfi viszont az utolsó pillanatig megtagadta, hogy felfedje azt, hol vannak a 12 éves Keith Bennett földi maradványai. Őt az öt áldozat közül egyedüliként sohasem találták meg.

Hindley 15 éve, 2002-ben szívrohamban halt meg Suffolk nyugati részén. A Hindley-t övező gyűlölet annyira erős volt, hogy húsz temetkezési vállalkozó utasította vissza az eltemettetését. Brady idén májusban, 79 évesen hunyt el szívelégtelenségben.

Szerző: bb

Forrás:

http://index.hu/

 

 

 

https://citynews.hu/wp-content/uploads/2017/12/lápi-3.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2017/12/lápi-3-150x150.jpgNews CityNagyvilágangliai bűnözők,brutális gyilkosság,hírhedt bűnözők,lápi gyilkos,szexuális bűncselekményKevés ismertebb bűnöző lehet a nagy-britanniai börtönökben, mint amilyen Ian Brady volt, a manchesteri 'lápi gyilkosságok' egyik elkövetője, akinek tettestársa barátnője, Myra Hindley volt. A párosnak öt ismert áldozata van, mindannyian gyerekek. 18 hónap leforgása alatt haltak meg a hatvanas évek első felében, Anglia északnyugati részén. Haláluk előtt szexuálisan...