Aggasztó hírek az egységes egészségügyi rendszerről
2017. november elején elindult az EESZT, azaz az Egyészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Tér. Az elképzelés időszerű, zseniális, a megvalósulás azonban még hagy kívánnivalókat maga után. A betegek, egyelőre, hosszabb várakozásra számíthatnak, az orvosok és gyógyszerészek többsége pedig még foghatja egy ideig a fejét, amíg zökkenőmentessé nem válik az egységesítés.
Külön költséggel is járt az EESZT bevezetése az érintett háziorvosoknak, gyógyszerészeknek, közfinaszírozott szakrendelőknek és kórházaknak. Sok helyen ugyan megkapták a szükséges szoftvereket, kártyaolvasókat, oktatásokat, hogy könnyen menjen az átállás, ám további súlyos összegeket kellett informatikusokra költeniük, mert rendszerük nem volt kompatibilis a kötelező elektronikus szolgáltató tér használatával. További költségekkel járt a dolgozók extra továbbképzése, az internetszolgáltatók lecserélése is. Merthogy a rendszer minden adatot felhőbe ment, onnan lehet lehívni minden információt, ehhez pedig ugye villámsebesen hasító internetre van szükség…ha pedig nincs éppen internet, akkor nincs szolgáltatás sem.
De mi is az az EESZT?
Ez egy központosított rendszer, amire már régóta szükség volt. Az elképzelés szerint egy központi helyen, adatbázisban lesz eltárolva minden beteg TELJES kórtörténete, amihez bármikor hozzá tud férni helyhez és időhöz való kötöttség nélkül bármilyen egészségügyi intézmény és gyógyszertár. Jövőre ezt a kört kiterjesztik majd a mentőkre és a magán egészségügyi szolgáltatókra is. Az elképzelés jelentős változásokat hozhat a betegek kezelésében. Nem szükséges majd egy aktatáskányi irattal felszerelkezve járni orvosról – orvosra, mert a felhőben tárolt adatokat bármilyen egészségügyi intézményben le tudják majd hívni, ezáltal felgyorsul és pontosabbá válik majd az ellátás. Arról nem is beszélve, hogy ellenőrizhetőbbé…
Az EESZT egyik legérdekesebb része az e-recept. Ezt az orvosoknak kötelezően kell majd használniuk, de az átállás ideje alatt még elfogadják a régi, papír alapú vényeket is. Az e-recept előnyei közé tartozik, hogy a jövőben személyi igazolvánnyal és TAJ kártyával vagy e-személyivel a patikában közvetlenül ki lehet majd váltani a szükséges gyógyszereket a régi receptek nélkül. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy kikerülhető az orvos, a gyógyszerészek továbbra sem adhatnak ki olyan gyógyszert, amit nem igazolt orvos, de az ellátást hosszútávon mindenképpen gyorsítani fogja, ha elektronikusan azonosítjuk majd magunkat a patikában.
Az egészségügyi dolgozók visszajelzései az első napok után megoszlanak. Vannak, akiknél minden flottul működött, ám a túlnyomó többségben kételyek vannak és tartank attól (elsősorban a háziorvosok és gyógyszerészek), hogy megnöveli az új rendszer a betegek kiszolgálására fordított időt. Sokan úgy vélik, hogy az EESZT őszi indításának időzítése nem a legszerencsésebb, mert ilyenkor amúgy is megnövekszik a járóbeteg ellátásban részesülők száma. Mivel a fejlesztés még nem tökéletes, az orvosok nem örülnek neki, hogy így lett piacra dobva az elektronikus egységesítés.
Szerző: Kovács Eni
Forrás:
www.haszon.hu
www.hvg.hu
www.24.hu
https://citynews.hu/2017/11/14/aggasztoak-hirek-az-egyseges-egeszsegugyi-rendszerrol/https://citynews.hu/wp-content/uploads/2017/11/egészségügy-1.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2017/11/egészségügy-1-150x150.jpgEgészsége-recept,EESZT,egységes egészségügyi adatbázis,magyar egészségügyi rendszer2017. november elején elindult az EESZT, azaz az Egyészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Tér. Az elképzelés időszerű, zseniális, a megvalósulás azonban még hagy kívánnivalókat maga után. A betegek, egyelőre, hosszabb várakozásra számíthatnak, az orvosok és gyógyszerészek többsége pedig még foghatja egy ideig a fejét, amíg zökkenőmentessé nem válik az egységesítés. Külön költséggel...News CityCity Newsszerkesztoseg@citynews.huAdministratorCitynews
Vélemény, hozzászólás?