Fogy a magyar, a társadalompolitika nukleáris fegyvere pedig a jelenség ellen a CSOK, azaz a Családi Otthonteremtési Kedvezmény. A kormány ebben az évben kiszélesítette azoknak az ingatlanoknak a körét, melyeket CSOK-támogatással is meg lehet vásárolni.

Talán egyre többen vannak azzal tisztában, hogy jelentős összegű állami támogatást kérhetnek bizonyos feltételek megléte esetén lakásvásárlásra. A régen szocpolként, ma CSOK-ként emlegetett állami támogatás 2017-ben az új ingatlanok mellett már használt lakásra, családi házra és bővítésre is igénybe vehető. Az egyik fontos változás, mely 2017-től érinti a CSOK-igénylőket, hogy 2017. január 1-től a már építés alatt álló új társasházi lakások esetén is elérhető lett a Családi Otthonteremtési Kedvezmény. Ez azt jelenti, hogy az építkezés ideje alatt megállapítható a jogosultság a CSOK igénybevételére, és nem kell megvárni a használatbavételi engedélyt.

Jó hír a lakásvásárlásban gondolkodóknak, hogy a CSOK szabályait tovább enyhítették a döntéshozók. A CSOK összege jelentős mértékben bővült a két vagy a három gyermekes családok esetén. Ha valaki két gyermekkel vesz új lakást vagy családi házat, akkor 2017-ben már emelt összegű CSOK-ot kérhet, mely ebben az esetben akár 2.600.000 forint is lehet. Akik pedig három gyermekkel terveznek ingatlanvásárlást, azok 10 millió forint összegű vissza nem térítendő CSOK lakástámogatást kaphatnak 2017-ben, ráadásul ezt az összeget akkor is kérhetik, ha még csak két gyermeket nevelnek, de vállalják, hogy tíz éven belül harmadik testvér is születni fog a családban.

A tízmillió forintos CSOK-lakástámogatás mellé kedvezményes kamatozású, állami támogatású hitelt lehet 2017-ben igényelni, melynek összege szintén maximum 10 millió forint, a futamidő 25 év, a kamat pedig 3 százalékos.

Igyekeztünk cikkünkben alaposan leírni a legfontosabbakat, mégis azt tanácsoljuk, hogy minden CSOK-igénylő forduljon pénzügyi szakemberhez a támogatás igénylése előtt.

Szerző: Sarnyai Tibor

https://citynews.hu/wp-content/uploads/2017/08/csok2.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2017/08/csok2-150x150.jpgNews CityBelföldállami támogatású hitel,Családi Otthonteremtési Kedvezmény,CSOK,CSOK lakástámogatás,kedvező hitelkostrukció,olcsón lakástFogy a magyar, a társadalompolitika nukleáris fegyvere pedig a jelenség ellen a CSOK, azaz a Családi Otthonteremtési Kedvezmény. A kormány ebben az évben kiszélesítette azoknak az ingatlanoknak a körét, melyeket CSOK-támogatással is meg lehet vásárolni. Talán egyre többen vannak azzal tisztában, hogy jelentős összegű állami támogatást kérhetnek bizonyos feltételek...