Egyre többen kezdik már a tél végén, vagy tavasszal leszervezni a nyaralásukat, a többség azonban még mindig az utolsó pillanatra hagyja a megfelelő szállás lefoglalását. Főként a családdal utazóknak érdemes figyelni, a nagyobb szobák fogynak a leggyorsabban.

A pénztárcánk szabta határok mellett számos más szempontot is érdemes figyelembe venni az előkészületeknél. Okos és tudatos szervezéssel csökkenteni lehet a várható költségeken. Ehhez azonban alapos felkészülésre van szükség, ezért nem árt már most elkezdeni gondolkodni.

Elsőként kezdjünk el időben takarékoskodni, és tegyünk félre a nyaralásra. Válasszunk ki több úti célt és kalkuláljunk. Ha időben, akár már hónapokkal korábban lefoglaljuk a repülőjegyeket, vagy akár a szállást is, sokkal kedvezőbb árakat kaphatunk, jobban járunk anyagilag.

Meglepő, de azzal is lehet spórolni, ha olyan társaságot választunk partnernek utazásunkhoz, akik hasonlóan mértékletesek és nem a „pénzköltés királyai”. Mivel általánosan jellemző az alulkalkulálás, ne felejtsünk el egy 20-25 százalékot rászámolni az előirányzott költésekre, hogy valóban reális képet kapjunk összességében.

Mivel lehet spórolni lemondás nélkül?

Inkább ne hitelből nyaraljunk. Ez a nyaralás válik ráfizetéssé.

Keressünk olyan helyszíneket, amelyek főszezonon kívül is jó idővel kecsegtetnek! Késő tavasszal vagy kora ősszel, ha nem is fogad kánikula a kiválasztott helyen, talán jobb is a kellemes hőmérséklet, mint a kibírhatatlan hőség. Augusztusra is lehet akciókat kifogni, 20, 30 vagy 40 százalékos kedvezménnyel.

A korai, akár már februári szervezésnek is vannak nyomós okai:

  • a last minute helyett egyre kedveltebb, az előfoglalási kedvezmény az utazók körében
  • nem beszélve arról, hogy ilyenkor még bőven van választék is
  • bőven van idő, mindent kényelmesen elintézni, nehogy az utolsó pillanatban derüljön ki, hogy lejártak az okmányaink.

Forrás:

http://divany.hu/

https://www.viennalife.hu/

Szerző: bb

https://citynews.hu/wp-content/uploads/2017/05/nyaralás-1024x683.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2017/05/nyaralás-150x150.jpgNews CityUtazásígy kell nyaralást tevezni,nyaralás tervezése,olcsó nyaralás,utazásEgyre többen kezdik már a tél végén, vagy tavasszal leszervezni a nyaralásukat, a többség azonban még mindig az utolsó pillanatra hagyja a megfelelő szállás lefoglalását. Főként a családdal utazóknak érdemes figyelni, a nagyobb szobák fogynak a leggyorsabban. A pénztárcánk szabta határok mellett számos más szempontot is érdemes figyelembe venni...