Csavard vagy hajlítsd, nem törik! Mi az?
Ma már szinte mindent meghajlítunk: a fát, a telefonok vagy órák kijelzőjét, sőt még a hangot is. Most pedig itt a hajlítható akkumulátor. A Panasonic újdonsága a 25 mm átmérőjű körre is feltekerhető, vagy 25 fokban megcsavarható eszköze.
Az elmúlt években a japán céget kevésbé emlegették egy-egy új okosóra vagy okostelefon kapcsán, de a háttérben így is komoly munka folyt. Miközben meghatározó beszállítója más márkáknak, számottevő fejlesztések is zajlottak a színfalak mögött. Nemrégiben egy érdekes újdonsággal rukkoltak elő: egy olyan lítium-ion akkut mutattak be, mely mindössze 0.55 mm vékony és hajlítható. A forradalmasított újítás a hajlékonyság területén meghaladja az azonosítókártyákkal szemben alkalmazott japán követelményeket.
A Panasonic szerint a laminált felülettel és speciális belső szerkezettel rendelkező lítium-ion akkumulátor állja a hajlítást és a csavarást is, miközben képes megtartani karakterisztikáját, maga az akku nem roncsolódik többszöri hajlítás vagy csavarás után sem. (Azért a fullos csavargatás még nem megy, de 25 mm-t már hajlik.)
A rugalmas akkumulátorok hátránya egyelőre, hogy teljesítményüket eddig nem sikerült az óránként 60 milliamper fölé tornászni. Most még csak 17.5 milliamper és 60 milliamper közötti modulok mutatkoztak. A Panasonic oldalán látható információk szerint a legkisebb 28,5×39 milliméteres hajlítható akku 17,5 mAh kapacitású, de a 60 mAh kapacitású sem hatalmas, csupán 40×65 milliméteres. A kettő között pedig létezik egy 40 mAh modul is. Ezek pedig jócskán elmaradnak a mai okostelefon-akkumulátorok 1500-3000 mAh-ra képes teljesítményétől.
Ezek az új aksik teljesen biztonságosak és elég aprók ahhoz, hogy számtalan más terméknél, elsősorban viselhető eszközökben lássuk őket viszont. Az úgynevezett hordható eszközökhöz, azaz a fitnesz trackerekhez, okosórákhoz és hasonló kütyükhöz, tehát olyan termékekhez válhat be, ahol nincs szükség hatalmas kapacitásra, csupán a hajlékonyságra.
Iparági szakértők szerint többek között a Samsung és az LG is dolgozik ilyen mobilon. Ehhez persze ki kell fejleszteni az összecsukható kijelzőt is. De olyan feltöltő rendszert is fejlesztenek már, ami akár 8 másodperc alatt képes lesz feltölteni teljesen egy okostelefont. A technológia, és a legtöbb hasonló akkumulátorfejlesztés azonban csak az elkövetkező években jut majd el a tömeggyártásig.
Az újítást Japán legnagyobb elektronikai vásárán, a Ceatecen mutatták be. A Panasonic még várhatóan október hónapban megkezdi a minták kiszállítását a partnerekhez, és utána megindulhat a tömeggyártás. A cég azzal számol, hogy legkésőbb 2018-ra megérkezhetnek az első eszközök, amelyekben ilyen hajlítható aksi teljesít majd szolgálatot.
Szerző: bb
Forrás:
https://citynews.hu/2016/11/18/csavard-vagy-hajlitsd-nem-torik-mi-az/https://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/11/hajlithatoakksi.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/11/hajlithatoakksi-150x150.jpgNagyvilágakkumulátor,hajlítható akkumulátor,japán fejlesztés,Panasonic,ultra vékony akkumulátorMa már szinte mindent meghajlítunk: a fát, a telefonok vagy órák kijelzőjét, sőt még a hangot is. Most pedig itt a hajlítható akkumulátor. A Panasonic újdonsága a 25 mm átmérőjű körre is feltekerhető, vagy 25 fokban megcsavarható eszköze. Az elmúlt években a japán céget kevésbé emlegették egy-egy új okosóra...News CityCity Newsszerkesztoseg@citynews.huAdministratorCitynews
Vélemény, hozzászólás?