Egyre több bohócjelmezes támadást követnek el Németországban és Ausztriában: legutóbb Stájerországból, Karintiából és Salzburgból érkeztek jelentések. A rendőrség közlése szerint Tirolban is lecsaptak már a horrorbohócok. A hatóságok arra figyelmeztettek, hogy a beöltözésnek nem, azonban az ijesztgetésnek büntetőjogi következménye lehet, testi sértés vagy fenyegetés miatt indulhat eljárás.

A bohóc és az udvari bolond a karnevál, a korai színjátszás és a vásári szórakoztatás régi archetípusainak egyike. A bohóc maszkjában és mimikájában, mozgásában, hanghordozásában, valamint a jelenetei tartalmában mindig szélsőségesen eltúlzott, szókimondó. De szinte sosem volt erőszakos a valóságban eddig.

Az Inn-völgyi Schwaz városban két jelmezes a bokorból ugrott ki és ráijesztett a fiúra, a harmadik bohóc pedig menekülés közben baseballütővel támadta meg. A 19 éves fiatal megsebesült, a tettesek ellen nyomozást indítottak, de ez eddig eredménytelen.

A felső-stájerországi Mürzzuschlag településen egy 16 éves lánynak menekülnie kellett egy bohócjelmezes támadó elől. A lány két barátjával együtt egy mélygarázs felé tartott, amikor a maszkos támadó ráijesztett. Menekülés közben a lány leesett a lépcsőről, sérülését kórházban látták el. A nyomozás eddig ott is eredménytelenül zajlott, így a rendőrség a lakosság segítségét kérte.

A karintiai Feldkirchenben egy nőre ijesztett rá egy bohócnak öltözött férfi. Ugyanebben a tartományban, Villach városban egy 16 éves diáklányt futás közben ijesztett meg egy horrorbohóc. Az áldozat bokorba zuhant, sérülése miatt kórházba vitték. A rendőrség testi értés miatt nyomoz.

A salzburgi Bischofshofenben egy bohócjelmezbe öltözött, 14 éves fiatalt állítottak elő, mert meg akart állítani egy autót, és eközben egy barátjával le akarta fényképeztetni magát. Vallomása szerint mindazonáltal senkit nem akart megijeszteni. A tartomány további két településén, Grödigben és Gollingban több 15-18 éves fiatalt hallgatott ki a rendőrség, mivel jelmezben ijesztgetni akarták az embereket, és mindezt a közösségi média felületein akarták közzétenni.

A gonosz bohócok nem számíthatnak engedékenységre, minden cselekményt következetes, megfelelő büntetés követ majd. Egy német politikus kijelentette: még akkor is halálosan komolyan veszik a bohócok által elkövetett bűncselekményeket, ha az elkövetők azt csak egy rossz viccnek szánták. Aki ilyen filmeket feltölt a Facebookra, számolhat azzal, hogy a rendőrségen is látogatást kell tennie.

A Német Cirkuszvállalkozások Szövetsége attól tart, hogy a bohócfigurák elveszítik művészeti jelentésüket. Mint képviselőjük, Dieter Seeger elmondta: a bohóchoz az öröm és az ügyetlenség társul, „nevetni szeretnénk rajta”, a támadások okát pedig csak találgatni tudja: valószínűleg filmek hatására döntöttek úgy az elkövetők, hogy bohócjelmezt húznak magukra.

Szerző: Sarnyai Tibor

https://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/11/horrorbohóc2.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/11/horrorbohóc2-150x150.jpgNews CityNagyvilágbohóc,bohóc támadások,bohócjelmez,bűncselekmény jelmezben,bűntetésvégrehajtás,horrorbohócEgyre több bohócjelmezes támadást követnek el Németországban és Ausztriában: legutóbb Stájerországból, Karintiából és Salzburgból érkeztek jelentések. A rendőrség közlése szerint Tirolban is lecsaptak már a horrorbohócok. A hatóságok arra figyelmeztettek, hogy a beöltözésnek nem, azonban az ijesztgetésnek büntetőjogi következménye lehet, testi sértés vagy fenyegetés miatt indulhat eljárás. A bohóc és...