Menekültügyi szakértő az ENSZ élén
Az ENSZ 193 tagú Közgyűlése egyhangúlag a portugál António Guterrest választotta meg a világszervezet főtitkárának. A döntés előre látható volt, Guterrest korábban az ENSZ 15 tagú Biztonsági Tanácsa már egyhangúlag jelölte a mandátumának lejárta után távozó dél-koreai Ban Ki Mun főtitkár helyére.
Noha Ban Ki Mun, a január elsejével posztjáról leköszönő dél-koreai ENSZ-főtitkár többször kifejezte kívánságát, azt szeretné, ha nőt állítanának a világszervezet élére, s a hírek szerint ezt szorgalmazta volna a jelenlegi, illetve legesélyesebb jövőbeni amerikai elnök, Barack Obama és Hillary Clinton is, ez a szempont végül lekerült a napirendről. Ahogy arról is egyre kevesebb szó esett, hogy az új vezetőnek Kelet-Európából kellene kikerülnie, mivel ez a térség még nem adott főtitkárt. Egyébként az idén 72 éves Ban Kimun két ciklus után távozik az ENSZ éléről.
A főtitkári posztot ezúttal meghirdették, a pályázóknak a közgyűlés előtt tartott nyilvános meghallgatásokon kellett kifejteniük terveiket. A leendő ENSZ-főtitkár számos alkalommal emelt szót a menekültek jogai mellett.
Guterres politikai pályafutását az 1974-es portugáliai „szegfűs forradalom” idején kezdte, tekintélyes baloldali politikusként vonult be a portugál történelembe. 1995–2002 között volt Portugália miniszterelnöke. 2005 és 2015 között az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának a vezetője volt. Guterres szerint ez kiváló felkészülés volt a főtitkári posztra, úgy véli, ezt a posztot olyan politikusnak kell betöltenie, aki konszenzuskereső, és akit a tagországok is függetlennek látnak, szerinte ugyanis így könnyebb egyetértést kialakítani és válságokat kezelni. Azt mondta, hogy ő hidakat akar építeni, és aktív főtitkári munkát ígért. A 67 éves politikus négy nyelven beszél, s híres kiváló konszenzusteremtő képességéről.
Guterrest 1991-ben a voksok több mint 60 százalékával választották a portugál szocialisták, a PS főtitkárává. A jobboldali szociáldemokrata Aníbal Cavaco Silva már tíz éve volt kormányfő, a szocialisták új társadalmi szerződést kínáltak a lakosságnak. 1995 októberében Antonio Guterres vezetésével aztán újra győztek a szocialisták, a párt 1975 óta a legjobb eredményét érte el. 1996-ban az elnöki posztot is megszerezték, Antonio Sampaio lett az államfő. Akik jól ismerik, azt mondják Guterresről, hogy mindig „kicsi volt számára Portugália”, kormányfőként is nemzetközi távlatokban gondolkodott. 1996-ban miniszterelnöksége idején hívták össze a portugál nyelvű államok első csúcstalálkozóját, megalakult a portugál államok közössége. Guterresnek meggyőződése, hogy így nagyobb súllyal tudják képviselni érdekeiket a nemzetközi porondon.
Ban Kimun is dicsérte végül Guterres kiválasztását. „Nagyon jól ismerem Guterrest, és úgy vélem, kiváló választás” – mondta egy sajtótájékoztatón. Guterres az ENSZ korábbi menekültügyi főbiztosaként „mélységes együttérzéséről tett tanúbizonyságot az otthonukat elhagyni kényszerült emberekkel” – tette hozzá a távozó főtitkár.
Szerző: Sarnyai Tibor
https://citynews.hu/2016/11/14/menekultugyi-szakerto-az-ensz-elen/https://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/11/82684_ensz_flag.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/11/82684_ensz_flag-150x150.jpgNagyvilágBan Ki Mun,ENSZ,ENSZ főtitkár,Guterres,menekültügy,portugálAz ENSZ 193 tagú Közgyűlése egyhangúlag a portugál António Guterrest választotta meg a világszervezet főtitkárának. A döntés előre látható volt, Guterrest korábban az ENSZ 15 tagú Biztonsági Tanácsa már egyhangúlag jelölte a mandátumának lejárta után távozó dél-koreai Ban Ki Mun főtitkár helyére. Noha Ban Ki Mun, a január elsejével posztjáról...News CityCity Newsszerkesztoseg@citynews.huAdministratorCitynews
Vélemény, hozzászólás?