Emeltdíjas jövőmondók
Asztrológia, csillagjóslás, horoszkóp – egyre elterjedtebb fogalmak mindennapi életünkben, és vannak, akik túlságosan komolyan veszik ezeket az előrejelzéseket. Mivel egyre többen sétálnak bele ebbe a költséges utcába, érdemes megnézni, mit ad nekünk az effajta sorselemzés.
Nincs ember, aki ne lenne kíváncsi arra, mit tartogat számára a jövő, még a szkeptikusok is belelapoznak néha a horoszkópba. De vannak olyanok is, akik a napi horoszkóp szerint rendezik életüket, első dolguk reggel a horoszkóp elolvasása, majd ehhez igazítják napjukat és elvárásaikat is. Ez ártatlan ügy egészen addig, míg nagyon sok pénzbe nem kerül, hogy olyan dolgokat tudjunk meg magunkról, melyeket addig is tudtunk.
A női magazinokban és az interneten fellelhető horoszkópok mellett könnyű megtalálni a televízióban is azt a csatornát, melyen különböző látók, jósok és táltosok ígérnek megoldást az anyagi vagy érzelmi problémákra, illetve a képernyőn keresztül jelzik előre a jövőt. Az emelt díjas telefonszámokon hívható kivételes képességűek napi több órában tárják fel a jövő titkait, de üzleti tanácsokat is adnak és pénzenergiát is küldenek, ha kell. Az ezoterikus nagymesterek széles mosollyal vagy komoly arckifejezéssel kérdezik ki a betelefonálót, majd vezetik rá a szerintük legmegfelelőbb útra.
A jósnők, távgyógyítók és önjelölt főpapok természetesen borsos áron kínálják szolgáltatásaikat, a telefonálás rendszerint sokkal hosszabb, mint amit a televízió mutat, hiszen először kikérdezik a jövőjére kíváncsi alanyt: kivel él, hány éves, mivel foglalkozik, mi az érdeklődési köre, milyen betegségei vannak vagy voltak és hasonló kérdések.
Az előre kikérdezés után a műsorban már könnyű olyan állításokat tenni, amelyek igazak és a gyanútlan nézők szerint mágikus erejűek. Például: „Önt hamarosan elhagyja a fia” Ami igaz, ha a telefonáló előzőleg elmeséli a vonal másik végén ülő szerkesztőnek, hogy gyereke egyetemre készül, és már nem fog itthon élni. Az ilyen, kívülről revelációs erejű mondatok okán persze a problémák nem illannak el hirtelen.
Az asztrológia vagy csillagjóslás az ezoterikus tanok egyike. A horoszkópkészítésnél például a bolygók állását és egymásra hatását veszik figyelembe, az asztrológiában a napjegy az egyik legfontosabb és legmeghatározóbb szempont. A csillagjóslás évezredes hagyomány, azonban a tévés jóslás ehhez képest megfoghatatlan, gyors és felületes, nem lehet öt perc alatt senkiről kialakítani egy képet.
A vélemények tehát megoszlanak: vannak, akik teljesen elzárkóznak a jóslástól, mások néha elolvassák a horoszkópot, és ha érdekeset ír, feldobja napjukat, míg megint mások eszerint élnek és alakítják életüket. Mint sok minden másban, ebben is a mértékletesség a fontos, illetve az, hogy ne kerekedjen felül életünkön, mindennapjainkon a görcsös vágy a jövő firtatásával kapcsolatban.
Szerző: Sarnyai Tibor
https://citynews.hu/2016/11/11/emeltdijas-jovomondok/https://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/10/astro3.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/10/astro3-150x150.jpgÉletmódasztrológia,csillagjóslás,ezotéria,jövendőmondás,táltos,telejósda,TV jósAsztrológia, csillagjóslás, horoszkóp – egyre elterjedtebb fogalmak mindennapi életünkben, és vannak, akik túlságosan komolyan veszik ezeket az előrejelzéseket. Mivel egyre többen sétálnak bele ebbe a költséges utcába, érdemes megnézni, mit ad nekünk az effajta sorselemzés. Nincs ember, aki ne lenne kíváncsi arra, mit tartogat számára a jövő, még a szkeptikusok...News CityCity Newsszerkesztoseg@citynews.huAdministratorCitynews
Vélemény, hozzászólás?