Az amerikai titkosszolgálatok megbízásából saját ügyfelei emailjeit fésülte át a Yahoo internetes cég. A vállalat körül még nem csitult el a masszív adatlopási botrány, most máris itt egy másik.

A Yahoo-t azzal vádolják, hogy olyan algoritmust fejlesztett ki titokban, amely az amerikai hírszerzési ügynökségek által adott kulcsszavakra keresett rá ügyfelei beérkező emailjeiben. Meg nem nevezett források szerint – így nem tudni, hogy az információ az állami szervektől vagy a cég dolgozóitól származik – a vállalat eleget tett annak a titkos amerikai kormányrendeletnek, amelynek értelmében az FBI vagy a Nemzetbiztonsági Ügynökség, az NSA számára több százmillió Yahoo Mail postafiókot tartott megfigyelés alatt. A kilencvenes évek dotkom-sztárja, a korábban keresőjével és internetes szaknévsorával milliárdokat szakító vállalat egyre mélyebbre süllyed a botrányok nyomán. Korábban azzal került címlapokra, hogy a kétezres években többmillió felhasználó adatát és belépési kódját engedte kiszivárogni, az incidensről azonban az adatok nyilvánosságra kerüléséig senkit nem tájékoztatott.

A Reuters több informatika-biztonsági szakértőt is megkérdezett és ők azt mondták: ez az első eset, hogy egy amerikai internetes cég beleegyezett a kémügynökségek követelésébe és az összes beérkező üzenetet átfésülte – szemben azzal, hogy csak elmentett üzeneteket vagy a pontosan meghatározott postafiókok körét figyelte volna meg.

Az egyelőre nem derült ki, hogy mi után kutattak a biztonsági ügynökségek, de az világos, hogy egy karaktersort kerestek, ami lehet egyetlen szó vagy kifejezések sora, esetleg csatolt fájlok. Ma a bizalom a különböző netes szolgáltatások legfontosabb eleme, a Yahoo pedig alaposan eljátszotta ezt az utóbbi években.

Az sem világos, hogy a Yahoo pontosan mit adott át, és hogy a kémügynökségek más szolgáltatóknál is próbálkoztak-e. Két volt dolgozó szerint Marissa Mayer vezérigazgató több vezető beosztású munkatársat is feldühített, amikor eleget tett az ügynökségek kérésének. Ezt követően távozott 2015 júniusában a Yahoo Információs Biztonsági Főnöke, Alex Stamos.

„A Yahoo törvénytisztelő cég, amely követi az Egyesült Államok törvényeit” – közölte a vállalat rövid közleményében. A hírt sem Stamos, sem az NSA nem volt hajlandó kommentálni.

Ismert, hogy korábban amerikai telekommunikációs és internetes cégek már ügyfelek adatait adták át az amerikai hírszerzési hatóságoknak, szakértők szerint azonban arra eddig nem volt példa, hogy valósidejű és átfogó, minden felhasználót érintő megfigyelést alkalmazzanak.

Szerző: Sarnyai Tibor

https://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/10/yahoo-megfigyeles3.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/10/yahoo-megfigyeles3-150x150.jpgNews CityNagyvilágFBI,kémkedés,kémügynökség,Marissa Mayer,NSA,yahoo,Yahoo MailAz amerikai titkosszolgálatok megbízásából saját ügyfelei emailjeit fésülte át a Yahoo internetes cég. A vállalat körül még nem csitult el a masszív adatlopási botrány, most máris itt egy másik. A Yahoo-t azzal vádolják, hogy olyan algoritmust fejlesztett ki titokban, amely az amerikai hírszerzési ügynökségek által adott kulcsszavakra keresett rá ügyfelei...