Szeretjük a listákat, mert rendszerbe fogják, segítenek megérteni az életünket. A HVG kiszolgálja ezt az örömünket, hiszen minden évben összeállítja, többek között a magyar középiskolák rangsorát is. E szerint országos összevetésben a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium, vidéken pedig a veszprémi Lovassy vezet.

Idén is elkészítette a HVG a magyarországi középiskolák rangsorát, ahol ismét a matematikai és a szövegértési kompetenciamérés, a magyar, a matematika, a történelem és a nyelvi érettségi eredményeit, valamint a végzősök felvételi sikerét vették figyelembe. Utóbbinál idén változás, hogy a felsőoktatásba bekerült diákok átlagpontszáma alapján rendezték sorba az intézményeket.

Így állt össze az a lista, amelyet most is a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium vezet, a második helyén a szintén fővárosi Eötvös József Gimnázium, a harmadikon pedig a Toldy Ferenc Gimnázium áll. A vidéki középiskolák közül a veszprémi Lovassy László Gimnázium és a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium tudott bekerülni a legjobb tízbe.

Ez persze jól hangzik, sok szülőt örömmel tölt el, mások pedig szomorkodnak. A gondok ott kezdődnek, amikor választ keresünk arra a kérdésre, hogy vajon ez a rangsor mit mutat meg. Az elöl lévő iskolákban, úgy képzeljük, nagyon jók a tanárok, nagyon jó a légkör, magas színvonalú a tanítás. De hozzá kell máris tenni, hogy ezek a műhelyek többek között azért érnek el jó eredményeket, mert eleve nagyon magas szintről indulnak. Valójában egy iskola értékelése nem attól kellene, hogy függjön, hogy milyen jó tanulókat, jó családi háttérrel rendelkezőket tud kiválogatni, hanem attól, hogy maga mit tud fejleszteni ezeken a gyerekeken, fiatalokon.

Létezik ugyanis egy mítosz: a legjobb eredményeket felmutató iskolák egyben pedagógiailag, a csemeték sikeres útra terelése terén is a legjobbak. Ez azonban nagy valószínűséggel egyáltalán nem így van. Sokkal érdemesebb lenne úgy összemérni az iskolákat, hogy mit tudnának tenni, ha csupa ugyanarról a szintről induló, ugyanolyan szociális helyzetű tanulót kellene nevelniük. Nem lennének előnyösebb és hátrányosabb helyzetből startolók, mindenki ugyanabból a pozícióból indulna.

A HVG rangsorában jó helyeken szereplő iskolák ugyanis éppen azok, amelyek válogatni tudnak a hozzájuk jelentkező tanulók között. Ennek oka, hogy a HVG rangsora lényegében megegyezik azzal, amelyet a szülői, tanulói preferenciák alapján alakíthatnánk ki. Ez a rangsor tehát egy önmagát beteljesítő jóslat, amely évtizedek óta működik. A jó helyen szereplő iskola egészen jó előzetes tudással rendelkező gyerekek közül választhatja ki leendő tanulóit, tehát jobbak lesznek a továbbtanulási adatai, nagyobb az esélye, hogy akár jelentős versenyeken elindulni és jó helyezést elérni képes diákjai lesznek… Ez még vonzóbbá teszi az iskolát, és ez így folytatódik tovább HVG-listától HVG listáig, mindörökké. Ámen.

Szerző: Sarnyai Tibor

https://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/10/kozepiskola3.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/10/kozepiskola3-150x150.jpgNews CityBelföldHVG lista,iskolai rangsor,középiskolai körkép,közoktatás,legjobb magyar középiskolákSzeretjük a listákat, mert rendszerbe fogják, segítenek megérteni az életünket. A HVG kiszolgálja ezt az örömünket, hiszen minden évben összeállítja, többek között a magyar középiskolák rangsorát is. E szerint országos összevetésben a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium, vidéken pedig a veszprémi Lovassy vezet. Idén is elkészítette a HVG a magyarországi középiskolák...