Te érted, ami egy vérvétel után a papírodra van írva? Mit jelent a három csillag, ha nem katonai rendfokozat? A legtöbben sajnos kénytelenek vagyunk megvárni, míg egy hozzáértő orvos ki nem elemzi az eredményt. Hogy addig se kínozzon a kíváncsiság, összeszedtük, mi mit jelent a laborleletben.

Az orvosok persze nem javasolják, hogy a betegek a saját leletüket értelmezzék, főleg, ha konkrét panaszaik is vannak. Ráadásul a hétköznapi szóhasználatban kisrutinként ismert csomag tartalma laboronként eltérő lehet, de általában a következőket tartalmazza: vérkép, vizelet, máj-, vesefunkció, cukor-, zsíranyagcsere paraméterek, vas, illetve a vasháztartást jellemző paraméterek.

Akik több helyen készíttettek labort, azok tudják, hogy szinte ahány rendelő, annyiféle a megadott normál tartomány, amihez hasonlítják az illető értékeit. A szakértő szerint ezért is van minden leleten rajta a referenciatartomány, hiszen minden labor a saját tesztjeihez tartozó referencia értékeket adja ki. A kisrutinnál jellemzően összehasonlíthatóak a különböző laborok eredményei, de hiba való volna azonban messzemenő következtetéseket levonni kizárólag a laboreredmények alapján.

Jöjjenek akkor a leggyakoribb kódok és megfejtésük.

VVT, RBC: a vörösvértestek mennyiségét mutatja. Alacsony értéke vérszegénységre, vérveszteségre, illetve csontvelőt érintő daganatra utalhat. Amennyiben magasabb a szintje, akkor szív- és tüdőproblémákat jelezhet, de akár kevés folyadékfogyasztást is.

FVS, WBC: a laborban ezek a rövidítések a testben található fehérvérsejtek számát jelzik. Ha ez az érték magasabb a normálisnál, bakteriális fertőzésre vagy pajzsmirigy túlműködésre utalhat; ha kiemelkedően magas, akkor leukémiára.

Vércukor: éhgyomorra mért értéke 3,9-6,1 mmol/l között mozog.

LDL: a „rossz” koleszterin szintjét mutatja. Az emelkedett érték a magasabb vércukorszinthez hasonlóan többnyire a mozgáshiány és a nem megfelelő táplálkozás következményeként jelenik meg.

Húgysav: magasabb értéke genetikailag is meghatározott, ezen kívül a sok hús fogyasztása vezethet húgysavszint emelkedéshez. Túlsúly, magas vérnyomás vagy cukorbetegség esetén értéke szintén emelkedett lehet. A magas húgysavszint ízületi betegséghez, köszvényhez, vesebetegséghez vezethet.

CRP: emelkedett értéke a szervezetben zajló gyulladásra utal. Ez lehet a közelmúltban lezajlott nátha, épp úgy, mint a vizsgálat időpontjában is fennálló gyulladásos betegség.

MCV: a vörösvértestek átlagos térfogatát mutatja. Egy-két milliliter vérből ez egyszerű laboratóriumi vérkép-automatával meghatározható. Ha az érték kicsi, akkor leggyakrabban vashiányra utal, ha nagy, akkor pedig folsav- vagy B12 vitaminhiányra.

Crea, Cre: a kreatinin szintjét jelöli, ami az izmokból származó, kreatin nevű fehérje bomlásterméke. A vese szűri, így az értékében lévő eltérés ennek a szervnek a zavarát mutatja. Alacsonyabb értéket terhesség, illetve nagyobb izomvesztés után szoktak mérni, tehát nagy aggodalomra ez nem ad okot.

Szerző: Sarnyai Tibor

https://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/08/10_WJQZ.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/08/10_WJQZ-150x150.jpgNews CityEgészséghúgysav,kisrutin,labor vizsgálat,laborlelet,orvosi vizsgálat,véreredmény,vérvétel,vörösvértestTe érted, ami egy vérvétel után a papírodra van írva? Mit jelent a három csillag, ha nem katonai rendfokozat? A legtöbben sajnos kénytelenek vagyunk megvárni, míg egy hozzáértő orvos ki nem elemzi az eredményt. Hogy addig se kínozzon a kíváncsiság, összeszedtük, mi mit jelent a laborleletben. Az orvosok persze nem...