Az agyvérzés egyike a leggyakoribb halálokoknak, ennek ellenére a legtöbb ember nem tudja, hogyan ismerheti fel első jeleit. Te azonban most már meg fogod ismerni.

Az agyvérzés az agy bizonyos területeinek hirtelen kialakuló, átmenetileg fennálló vagy véglegessé váló funkciókárosodása. Úgy jön létre, hogy egy agyi régió vérátáramlása, ezzel pedig a szövetek oxigén- és tápanyagellátása valamilyen okból jelentősen lecsökken vagy megszakad. Stroke-ból kettő fajta van: iszkémiás és vérzéses stroke-ra. Az iszkémiás stroke leggyakoribb oka a vért szállító artériák elzáródása. Ez az első fázis. A durvább, vérzéses stroke esetében az agyi artéria megreped és vérzik, amely súlyos következményekkel jár.

Stroke-ra figyelmeztethet a karok, a lábak vagy az arc hirtelen bénulása, nagyon tipikus a féloldali bénulás. Az agyvérzés jele lehet a hirtelen beszédzavar, úgy is, hogy nem sikerül a szavakat kimondani, de úgy is, hogy nem érti meg az alany, amit mondunk neki. Stroke-ra figyelmeztet a látászavar is, amikor többnyire az egyik szem látómezejének egy része kiesik.

Agyvérzés jele a lefelé görbülő száj, a beteg például nem tud „o” betűt formálni. Az orvos gyanakodhat agyvérzésre akkor is, ha a beteg szédülésre, nyelési zavarokra, bizonytalan járásra, vagy átmeneti, pillanatokra tartó eszméletvesztésre panaszkodik.

Ha valakin ezeket a tüneteked látod, kérd meg, hogy mutassa meg a fogait. Ha az arca mosoly helyett aszimmetriát mutat, vagyis az egyik oldal ernyedt, akkor már gyanakodhatsz. Szintén nagyon erős gyanút jelent, ha nem sikerül egyszerre mindkét karját megemelnie, mert az egyik végtag lehanyatlik. Jó feladat, ha megismételtetünk egy egyszerű mondatot. Ha a hangok összefolynak, ha nem találja a megfelelő szavakat, akkor még egy fontos tünettel állunk szemben.

Nagyon lényeges, hogy a szélütés utáni első órák kulcsfontosságúak, ezért akkor is hívni kell a mentőket, ha a fenti tünetek közül akárcsak egyet is észlelünk. Ezek a tünetek csak rövid ideig tartanak, többnyire 2-15 percen keresztül állnak fenn. Azok a páciensek, akiket egy enyhe, még ténylegesen nem vérző stroke után azonnal kivizsgálnak és kezelnek, ritkábban kapnak brutálisabb agyvérzést. Sajnos az előjeleket gyakran nem ismerjük fel és nem vesszük elég komolyan, így a beteg nem kerül időben kórházba, emiatt a gyógyulása során súlyos árat kell majd fizetnie.

Csakúgy, mint a szívroham, a komoly, sőt végzetes kimenetelű agyvérzés akár minden előzetes figyelmeztetés nélkül bekövetkezhet. A 70 év alatti áldozatok egynegyede az első rohamtól meghal, a második után ez a szám megkettőződik. A túlélők 40 százalékának szüksége van bizonyos mértékű folyamatos, különleges gyógykezelésre, gondoskodásra, de csak 10 százalékuk szorul intézményes ellátásra.

A fennmaradó 60 százalékról jó hírrel szolgálhatunk: néhányan teljesen felépülnek, s szinte mindegyikük javul annyira, hogy gondoskodni tud magáról. A legtöbben arra is képessé válnak, hogy visszatérjenek mindennapi, normális tevékenységükhez.

Szerző: Sarnyai Tibor

https://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/08/Stroke-women.pnghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/08/Stroke-women-150x150.pngNews CityEgészségagyvérzés,agyvérzés teedők,agyvérzés tünetei,bénulás,strokeAz agyvérzés egyike a leggyakoribb halálokoknak, ennek ellenére a legtöbb ember nem tudja, hogyan ismerheti fel első jeleit. Te azonban most már meg fogod ismerni. Az agyvérzés az agy bizonyos területeinek hirtelen kialakuló, átmenetileg fennálló vagy véglegessé váló funkciókárosodása. Úgy jön létre, hogy egy agyi régió vérátáramlása, ezzel pedig a...