Tarolhat a Katona József Színház
Szeptember végén idén is átadja a Színházi Kritikusok Céhe a Színikritikusok Díját az elmúlt évadban szerintük legjobb teljesítményt nyújtó színházaknak, s alkotóknak. Idén ifj. Vidnyánszky Attila, Pintér Béla és Schilling Árpád neve is szerepel a jelöltek listáján.
A céh tagjai több mint kilencven magyar nyelvű színházi premier megtekintése után voksolhatnak összesen tizenöt kategóriában. A céh vezetése július végén összeszámolta a voksokat, így kialakult a sorrend, azaz a legjobbak listája. A jelöltek mindig hárman vannak, a győzteseket pedig először a szeptember 21-i bábszínházi díjátadó gálaesten ismerhetjük meg. Ami viszont biztos, a Színházi Kritikusok Céhe életműdíjat ad át Székely Gábor rendezőnek.
A lezárult színházi évadban a Katona József Színház három produkciójával lett abszolút első (A bajnok, Az Olaszliszkai, Sirály), a teátrum összesen hat kategóriában kapott jelölést. Az Örkény Színháznak idén a Mesél a bécsi erdő hozza a főbb kritikusi elismeréseket. A Nemzeti Színház, ahogy tavaly, úgy most is egy Zsótér-rendezéssel arathat babérokat; a Galilei életéből Trill Zsolt és Törőcsik Mari ismét előkelő helyet szereztek a színibírálóknál. A Vígszínházból Stohl András esélyes a díjra az Istenítélet főszereplőjeként.
Két vidéki színház produkciója érintett több kategóriában is: a budaörsi Latinovits Színház Liliomfija és a kecskemétiek Macska a forró bádogtetőn című előadása. A határon túli színházaknak három produkciója szerepel a legjobbak sorában: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatától A nyugalom, valamint a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Vízkereszt, vagy amire vágytok bemutatója és Úrhatnám polgárja. A független színházi szféra alkotóinak kiváló teljesítményei nemcsak a legjobb független előadás kategóriában vannak jelen, hanem megtalálhatók a színészi alakítások, a gyerekelőadások és a díszletek élvonalában is.
Ami viszont már nem versenyprogram: Székely Gábor rendező életműdíja. A céh hatodik alkalommal ad át életműdíjat, melyet mindig a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művésznek ítél oda. Az életműdíjat először 2011-ben adták át a kritikusok Törőcsik Marinak. Székely Gábor a színházi szakmában megingathatatlan tekintély, morális etalon, igazodási pont. Aki vele dolgozik, aki vonzáskörébe kerül, az úgy érezheti, hogy mellette biztonságban van, mert Székely tiszteletben tartja a másikat, s azt mondja, amit gondol, és azt teszi, amit mond. Önazonos művész és önazonos ember – írja laudációjában Nánay István színikritikus.
A közönség számára is nyilvános a díjátadó ünnepség, amelyet idén Novák Eszter rendez. A kritikusok mindenkit szeretettel várnak szeptember 21-án este 8-kor a Budapest Bábszínházba.
Szerző: Sarnyai Tibor
https://citynews.hu/2016/08/22/tarolhat-a-katona-jozsef-szinhaz/https://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/08/artes-cenicas.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/08/artes-cenicas-150x150.jpgKultúraUncategorizedéletműdíj,Katona József színház,legjobb női főszereplő,Örkény Színház,Székely Gábor,színházi évad,Színházi Kritikusok Céhe,Színikritikusok díjaSzeptember végén idén is átadja a Színházi Kritikusok Céhe a Színikritikusok Díját az elmúlt évadban szerintük legjobb teljesítményt nyújtó színházaknak, s alkotóknak. Idén ifj. Vidnyánszky Attila, Pintér Béla és Schilling Árpád neve is szerepel a jelöltek listáján. A céh tagjai több mint kilencven magyar nyelvű színházi premier megtekintése után voksolhatnak...News CityCity Newsszerkesztoseg@citynews.huAdministratorCitynews
Vélemény, hozzászólás?