Visszatért a magyar foci! EB 2016
2016. június 14. bevonul a magyar futball történelembe. Hosszú évtizedek után a magyar válogatott, nem csupán kijutott egy rangos versenyre, hanem első csapatmérkőzését nyerte meg óriási eredménnyel. Tegnap este ünnepelt a város, ünnepelt a világsajtó.
Nem is indíthattuk volna szebben EB szereplésünket. Magyarország válogatottja megnyerte az F csoportban első mérkőzését 2-0-ra Ausztria ellen. A kezdetben sem vérszegénynek tűnő játékot két gyönyörű góllal koronázta tehát meg a csapat, amely az eddigi EB mérkőzések statisztikája alapján rögtön az egekig emelte őket. A nemzeti sportsajtó a mérkőzések után tiszteletét fejezte ki, mindenki rólunk írt. Több fórum kiemelte a magyar szurkolók fantasztikus és sportszerű ünneplését, drukkolását is. Hát, ezt is megéltük! Mi drukkerek növeltük a hangulatot, a magyar válogatott pedig közben gondoskodott a történelmi visszatérésről.
A FIFA már most elismerte Király gól nélküli teljesítményét. Az eredmény azonban a kiváló csapatjátéknak köszönhető. Labdarúgóink fegyelmezett és összehangolt játéka hozta meg a bravúros eredményt. Az első gólt Szalai lőtte, aki -így- a második félidő kezdete után nem sokkal beírta magát a modern foci történetébe: 30 év után övé volt az első gólt nagy nemzetközi tornán. A második gólt Stieber szerezte. Őrült nagyot futott és jól döntött. Kihasználva a helyzetet, olyat pörgetett a labdával, amitől a magyarok egyként ugrottak fel ordítva. A 88. perc után, Bordeaux-ban és a világ minden pontján megdobbant a magyarok szíve.
Ma este megállt a levegő. Ami a magyaroknak álom, az az osztrákonak… azért reméljük, mehetünk még síelni…
Nos, pillanatnyilag, köszönhetően az Izland-Portugália meccsnek, úgy néz ki, szombatig csoport elsők vagyunk. Storck és mi is büszkék lehetünk a magyar csapatra! Köszönjük fiúk! Szombaton folyt.köv.!
Szerző: Kovács Eni
https://citynews.hu/2016/06/15/visszatert-a-magyar-foci-eb-2016/https://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/06/272f339bafd6d54b8beb1ed82454e716.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/06/272f339bafd6d54b8beb1ed82454e716-150x150.jpgBelföldEB 2016,Király,magyar foci,magyar futball győzelem,Stieber,Szalai2016. június 14. bevonul a magyar futball történelembe. Hosszú évtizedek után a magyar válogatott, nem csupán kijutott egy rangos versenyre, hanem első csapatmérkőzését nyerte meg óriási eredménnyel. Tegnap este ünnepelt a város, ünnepelt a világsajtó. Nem is indíthattuk volna szebben EB szereplésünket. Magyarország válogatottja megnyerte az F csoportban első mérkőzését...News CityCity Newsszerkesztoseg@citynews.huAdministratorCitynews
Vélemény, hozzászólás?