Elindult a visszaszámlálás az UEFA 15. Európa Bajnokságának kezdetéig. A játékosok felkészülek, a szurkolók bekészültek, a fogadóirodák megfeszültek, a franciák pedig startra készen állnak, hogy otthont adjanak az idei nyár első igazi sporteseményének. Mi pedig szétizgulhatjuk az agyunkat a magyar csapatért. Reméljük, hogy csak gólok formájában robban majd a sport bomba.

Az első EB-t 1960-ban rendezték meg, szintén Franciaországban. Idén, 15. alkalommal izgulhatunk ugyanitt a legjobbakért. Kivételes bajnokság ez a mostani. Talán a legjobb, úgy fogalmazni: “idejét sem tudni” mikor jutott ki a magyar válogatott ilyen megmérettetésre. A Bern Storck szövetségi kapitány (korábban a Drotmund segédedzője és Kazahsztán szövetségi kapitánya) által felkészített magyar csapat azonban megállította a lélekzetet, lecsúsztatta a lányokról a bugyit, mert rácáfolt a hiénákra és a selejtezőből indult 53 csapat közül, a pótselejtezők áldásos létének köszönhetően kivívta magának a szereplés lehetőségét az idei tornán.

Izgalomban tehát nem lesz hiány. A start június 10. péntek. A megtiszteltetés és az óriási nyomás Románia és Franciaország csapatának jutott ki. Ők a St-Denis-ben található stadionban nyitják az EB-t, ami az egyik legmonumentálisabb a 10 francia sportkomplexum közül, ami helyszínt biztosít a sporteseménynek. A döntőt szintén itt rendezik majd, 2016. Július 10-én. Van miért szurkolni!

A találgatások pedig már beindultak: vajon az a címvédő Spanyol csapat viszi idén is haza a kupát, amelyik már amúgy is négyszeres EB győztes? Német gólkirálya lesz a tornának vagy portugál? Meddig szurkolhatunk majd a mieinknek? Ronaldo pedig mindeközben a magyarok ellen (is) edz. Ami komolyan megmozgatja még azokat a hobbi foci szurkolókat is, akik csak a társaság és a hideg sör miatt vettek ki szabadságot az idei bajnokság ürügyén.

foci EB 2

Hogy állunk mi, magyarok?

  • Miután levertük a pótselejtezőben a norvégokat, bejutottunk a kánaánt jelentő EB csapatok közé.
  • Jelenleg a magyar csapat az EB-n meccset játszó 24 csapatai között az F csoportban startol, ellenfelei: Ausztria (június 14., Bordeaux), Izland (június 18., Marseille) és Portugália (június 22., Lyon) lesznek. Eddig biztos a szereplésünk.
  • A magyar csapat az UEFA és a világranglista 20. helyén áll, az élő rangsorban pedig a 41edik.
  • A 24 induló ország válogatottja közül a magyar a legolcsóbbra taksált. Összértéke 27,4 millió euro.
  • 23 fős az EB keretünk, ebben benne vannak top játékosaink is, úgy, mint: Dzsudzsák Balázs, Gera Zoltán, Király Gábor, Böde Dániel, Priskin Tamás.
  • Nagyon erős a csapatszellem, amit a Dárdai által elkezdett és a Storck által bevégzett munkának köszönhet a válogatott.
  • Új színáranyalatú nemzeti mezben fociznak a fiúk, amit az Elefántcsontpart elleni barátságos mérkőzésen mutattak be.
  • A selejtezők során 11 gólt lőttünk, egyszóval nem igazán ontották a focistáink a gólokat. Stabil védekezésre építkeztek, ami a szakértők szerint a bajnokság ideje alatti játék technikájukat is meghatározza majd.

Akinek nem volt közel 280.000 forintja, hogy a júliusi döntőre jegyet vásároljon magának, az is megnyugodhat, mert több TV csatorna is közvetíti nonstop a mérkőzéseket, mi több, szinte a csapból is az EB folyik majd. Lemaradni semmiről nem lehet. Csak a csókról. Mert lányok, jobb, ha felkészültök a pasik ebben a hónapban a haverokkal lógnak majd.

Semmi más dolgunk nem marad, mint drukkolni, szorítani a mieinknek, hogy szépen szerepeljenek és legalább bejussanak a legjobb 16 közé. Akárhogy is lesz, nekünk ők a legjobbak.

Szerző: Kovács Eni

https://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/06/eb-meccsjegy-e1450077879471.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/06/eb-meccsjegy-e1450077879471-150x150.jpgNews CityNagyvilágBöde,Dzsudzsák,európa bajnokság,foci EB 2016,Király,magyar válogatott,Storck,UEFAElindult a visszaszámlálás az UEFA 15. Európa Bajnokságának kezdetéig. A játékosok felkészülek, a szurkolók bekészültek, a fogadóirodák megfeszültek, a franciák pedig startra készen állnak, hogy otthont adjanak az idei nyár első igazi sporteseményének. Mi pedig szétizgulhatjuk az agyunkat a magyar csapatért. Reméljük, hogy csak gólok formájában robban majd a...