Víz és víz… Nem ugyanaz!
Amit iszol-eszel, azzá leszel! – valószínű így hangozna most Hippokratész filozofikus gondolata, amennyiben nem az ókorban született és élt volna, hanem az 1800-as években. Mert maga a bölcs orvos, antropológus sem gondolta volna, hogy földünk ivóvíz készletének csökkenése és annak drasztikus minőségi romlása egykoron veszélyt jelent majd az emberiség egészségére.
Bár a víz világunk háromnegyedét teszi ki, mert ott van az égben, légnemű állapotában, a földön, cseppjeiből tavakat, tengereket és óceánokat formálva, de mindezen vizek egyre kevésbé alkalmasak az emberi fogyasztásra. Szerencsénkre a természet mélységeiben rejteget még számunkra kincseket. A víznek ezen fajtája, mely a föld legmélyebb részéről tör a felszínre, tisztítva magát a föld rétegeken keresztül és gazdagítva tartalmát az ott létező és kioldódó ásványi anyagok sokaságától. Ez a gazdagsága különbözteti meg az ásványvizet a sima ivóvíztől.
Természetes ásványvíz ásványi anyag tartalma tág határok – 400 és 2.500 mg/l – között változik. Mesterségesen is állítanak elő ásványi és egyéb anyagokkal dúsított vizet, ezek azonban nem tekinthetők természetes ásványvíznek. Azonban mind a természetes, mind pedig a mesterséges ásványvizek egészségmegőrzésben betöltött szerepét egyaránt felismerték. Ennek tudható be az első vizek palackba zárása is.
Ásványvizet először 1622-ben palackoztak az Egyesült Királyság, Szentkút palackozó üzemében. Sikere annak volt köszönhető, hogy az 1700-as évekre, mind az ásványvízről, mind pedig a forrásvízről azt tartották – Európától egészen Amerikáig -, hogy gyógyító és terápiás hatása van. Emiatt a palackozott víz népszerűvé vált és egyre nőtt rá a kereslet, sőt, mint a gyógyszert és orvosságot a gyógyszertárakban is értékesítették. Felismerték, hogy a szervezetnek számos olyan anyagra van szüksége, amelyet nem biztos, hogy pótolni tudunk táplálékkal, de megtalálható egyes ásványvizekben.
Az első természetes ásványvizek palackozását követően másfél évszázad múlva, pontosan 1783-ban jelent meg az első „hamisított”, azaz mesterséges előállított ásványvíz a svájci Genfben. A szénsavas ásványvizek megjelenésére azonban nem kellett emberöltőket várni. 1809-ben az Egyesült Államokban hagyta el a gyárat az első, szén-dioxiddal dúsított palack. Nem sokkal később, a termelés, azaz a palackozás sebességet növelni kellett, mert rohamosan nőtt a kereslet a tiszta, palackozott vízre, mely a lakosság félelmének volt betudható az akkor pusztító a kolera és a tífusz miatt. A termelés felgyorsítására az első mechanikus gépi palackozót Franciaországban, 1840-ben üzemelték be, majd térhódítása a 19. század végére révbe ért, mikor is palackozó üzemek sora lepte el az európai kontinenst. Ez egy olyan korszak volt, mikor még korlátozottak voltak eszközeink az egészségmegőrzés szempontjából, így kétségtelenül szárnyalhattak a gyógyításban alkalmazott, palackozott verziók.
A második világháborúban szélesebb körben is kiteljesedett az ásványvíz népszerűsége, elkezdődött értékesítésük kávézókban és éttermekben is.
A palackozott ásványvizek sikere máig töretlen. A jövő évben, világviszonylatban, várhatóan 103 milliárd gallonnal fogunk belőle meginni. Persze nem csak a mennyiség, a minőség is számít, ezért hallgassunk a görög bölcsekre és nézzük meg azt is, hogy mit fogyasztunk.
Szerző: phm
- Lítium-ion legalább 5 mg/l, Szulfid-ion vagy titrálható kén legalább 1 mg/l, Metakovasav legalább 50 mg/l, Nátrium-ion kevesebb 200 mg/l-nél, Magnézium-ion legalább 20 mg/l, Kalcium-ion legalább 60 mg/l, Bromid-ion legalább 5 mg/l, Jodid-ion legalább 1 mg/l, Fluorid-ion 0,8-1,2 mg/l, Radonaktivitás legalább 37 Bq/l, Szabad szén-dioxid legalább 1000 mg/l
Vélemény, hozzászólás?