Kortalan, nemtelem sztár szerelem
Érdekes cikkbe futottam bele a minap, elgondolkodtató és tanulságos, már ami a párkapcsolatokat illeti. Hiába a racionalitás, az érzelmek nem egy fekete-fehér világ tartozékai, az érzéseket nem lehet akarni. Ennek apropóján született ez az írás, na és mert végre elkezdődött a tavasz, ideje újra kedvet kapni a szerelemhez!
Sarah Paulson, az Amerikai Horror Story egyik főszereplője, és Holland Taylor, a Két pasi meg egy kicsi rettegett Evelyn Harper pár hónapja vállalta fel kapcsolatát. Az első, és igen, második, harmadik látásra is sokkolóan ható románc a külvilágra fittyet hányva szárnyal. Paulson 41, Taylor pedig 73 éves. Boldogságukat az utóbbi időben sűrűn világgá kiáltották a Twitteren, ennek természetes velejárói az epés megjegyzések és támadások is, mint például a „fúj, Sarah Paulson egy kriptaszökevénnyel jár” komment, többek között. Lady Gaga például különösen nagy támogatója a szerelmeseknek, és ennek nem csupán az az oka hogy melegjogi aktivista, de egy sorozatban is szerepel Paulsonnal, melynek forgatása során a két művésznő összebarátkozott.
A leszbikus párok közötti korkülönbség egészen 2015-ig nem számított szenzációnak, ebben az évben azonban rögtön három film is készült a témában. Todd Haynes Carol, Paul Weitz Grandma, és Peter Sollett Freeheld című alkotásai elindították a lavinát. A fiatal nő idősebb férfival randizik felállás teljesen normális, elfogadott szituáció a társadalom számára, ugyanez a megegyező nemű kapcsolatokra már valamiért nem érvényes, illetve a legtöbb esetben még az elfogadó nyugtázást is szorosan követi az „Ok, de MIÉRT?!” kérdés.
Amellett, hogy a leszbikus pár idősebb tagját rendszeresen nézik az anyának, olyan megjegyzésekkel is gyakran találkozhatunk a fiatalabb szereplőre vonatkozóan, mint a „sokkal jobbra is futná neki”, mely természetesen nem a korosabb nő intellektusára vagy karrierbéli tehetségére vonatkozik, kizárólag a külsejére. Sajnos igaznak bizonyul a mondás, miszerint a nők életének katasztrófája az öregedés. Olyan nyomasztó érzés ez, mintha az embert egyszerűen csak leradíroznák a potenciális húspiac papiruszáról, éljen az hetero- vagy homoszexuális kapcsolatban. Azt hiszem kijelenthetjük, hogy a legtöbben hajlamosak egy bizonyos korú, vagy kor feletti nőt csak mint anyát, vagy nagymamát számon tartani, beskatulyázni egy szerepbe a megváltozott külső jegyek miatt.
Feladni mindenesetre sohasem szabad! Ha a világ összes nője a kardjába dőlne az évek gyűjtögetése során, nem születhetnének olyan példaképek, mint Jane Fonda (78), Sophia Loren (81), vagy, hogy egy magyar példát is említsünk Medveczky Ilona (75), akik ennyi idősen is tekintélyt parancsoló hölgyek, igazi alfanőstények, bárhol is járnak.
Szalai Johanna
https://citynews.hu/2016/03/13/467/https://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/03/photo-1527078034588-ff0ffd94d5c0.jpghttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/03/photo-1527078034588-ff0ffd94d5c0-150x150.jpgSzínesAmerikai Horror Story,bulvár,Holland Taylor,Két pasi meg egy kicsi,külföld,kultúra,leszbikus,másság,melegjogi aktivista,Sarah Paulson,sztárhírekÉrdekes cikkbe futottam bele a minap, elgondolkodtató és tanulságos, már ami a párkapcsolatokat illeti. Hiába a racionalitás, az érzelmek nem egy fekete-fehér világ tartozékai, az érzéseket nem lehet akarni. Ennek apropóján született ez az írás, na és mert végre elkezdődött a tavasz, ideje újra kedvet kapni a szerelemhez! Sarah Paulson,...News CityCity Newsszerkesztoseg@citynews.huAdministratorCitynews
Vélemény, hozzászólás?