A repülés és a lebegés mindig is a jövőt, az erőt, a varázslatot és a szabadságot szimbolizálták. Mint utóbb rendre kiderült, a varázslat nem más, mint puszta fizika. Ez a tény azonban nem arathat győzelmet a gyermeki naivitás felett, melynek megőrzésével képesek vagyunk napról napra rácsodálkozni a vadiúj találmányokra.

bonsai-3

Amikor először megláttam a lebegő Bonsai fát, valamiért Hayao Miyazaki csodálatos világa és teremtményei (Chihiro szellemországban, A vándorló palota)  jutottak eszembe. Amennyire emlékszem, mindig is arra vágytam, hogy ha már én nem költözhetek egyik meséből a másikba, legalább hadd költöztessem annak darabkáit az otthonomba. A következő termék sokak szerint giccs és pénzkidobás, egyszerű tudomány, a magamfajtának viszont varázslat.

A  japán feltalálók által készített lebegő Bonsai fa, hivatalos nevén „Air Bonsai” egyelőre limitált példányszámban érhető el, a készítők azonban már elkezdték a szponzorok toborzását. A készletet megrendelhetjük online 200 dollárért fa nélkül, vagy 500 dollárért fával együtt. Az Air Bonsai működési elve a következő: adott egy energiabázis, mely a növény alatt helyezkedik el, illetve egy „kis csillag” nevet kapott, mohából és lávából készült gumó, ami a fát tartja. A felső és az alsó rész is mágneses. Egyértelmű hát, hogy a magnetizáció hatására kezd el lebegni a növényünk 2 -4 centiméterrel a bázis felett. Egyelőre csak 30 dkg-os, vagy annál könnyebb Bonsai „reptetésére” alkalmas a szerkezet, de nyilván nem kell már sokáig várnunk, és a levegőben úszó fikusz mellől bámuljuk majd a lebegő televíziót, a repülő kanapéról.

Forrás: The Huffington Post

 

Szalai Johanna

https://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/01/bonsai-1.gifhttps://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/01/bonsai-1-150x150.gifNews CitySzínesAir Bonsai,bonsai,lebegő fa,mesterséges csodaA repülés és a lebegés mindig is a jövőt, az erőt, a varázslatot és a szabadságot szimbolizálták. Mint utóbb rendre kiderült, a varázslat nem más, mint puszta fizika. Ez a tény azonban nem arathat győzelmet a gyermeki naivitás felett, melynek megőrzésével képesek vagyunk napról napra rácsodálkozni a vadiúj találmányokra. Amikor...