160 millió éven át uralták bolygónkat, de kb. 65 millió éve kihaltak. Ezek az óriás fenevadak rettegésben tartották egymást és kisebb társaikat is. De vajon honnan származhattak? Mivel táplálkoztak? Hogy szaporodtak és a legfontosabb, miért pusztultak ki?

Minden, amit a dinoszauruszokról tudni lehet, néhány érdekességgel vegyítve.

Tudományos tanulmányozásuk a kövületes maradványok (fosszíliák) segítségével történik. Ezek alapján tudják a paleontológusok meghatározni az eredetüket, élőhelyeiket, szaporodásukat, testfelépítésüket, sőt egyes csontokból az is kiderül, hogy milyen betegségeik lehettek.

A kis dinoszauruszok életéről a megkövült tojások adnak információkat. Azonban azt a tudósok sem tudhatják biztosan, hogy testüket borította-e szőr vagy, hogy a bőrük színe milyen is lehetett.

Kormeghatározás

A Föld 4,5 milliárd éves történetét földtörténeti időkre osztjuk. Az dínók kora kiterjed a földtörténeti középidő, azaz a mezozoikum nagy részére. A középidőt 3 időszakra bontjuk: a triászra (256-208 millió éve), a jurára (208-146 millió éve) és a krétára (146-65 millió éve).

A hüllők már a dínók megjelenése előtt is itt voltak a Földön. A legtöbb korai hüllő lába nem függőlegesen, hanem kifelé ágazva csatlakozott a törzshöz, kb. úgy, mint a mai gyíkoké. Ezeket a hüllőket váltották fel később az archoszauruszok, azaz az „uralkodó gyíkok”, melyek bizonyos csoportjainak már függőleges lábaik voltak.

A triász végére már valódi dinoszauruszok voltak a Földön. Virágkorukat a kréta idején élték, és két csoportra oszthatók: húsevőkre és növényevőkre.

Önvédelem

Sok dinoszaurusz csoportokban járt élelemért, hogy kevésbé legyenek kiszolgáltatva a ragadozóknak. A Triceratops például kicsinyei védelme miatt ment csoportban. Ha támadás fenyegette a kicsiket, akkor körbeállták őket és úgy nyújtottak védelmet számukra. Ha nekik kellett támadniuk, akkor, mint az orrszarvú az orruk végén lévő két hatalmas szarvval nyársalták fel ellenfeleiket.Triceratops

Más növényevők, mint a Stegosaurus nagy csontlemezeket viseltek a hátukon és tőrszerű tüskéket a farkukon.

A ragadozók görbült, fűrészes szélű fogaikkal tépték ki a préda testéből a húst, és hosszú, éles karmaikkal tartották meg a már kitépett darabokat. A legnagyobb súlyú ragadozó közel 12 méter hosszú és 8 tonna volt. Ez az állat a Tyrannosaurus („zsarnok gyík”). Görbült fogainak hossza elérte a 16 cm-t is. Két hátsó lábán járt, ezért igen gyorsan üldözőbe tudta venni áldozatát. Mellső lábai rendkívül rövidek voltak, lábvégei kézfejhez hasonlítottak és karomszerű ujjban végződtek. A kutatók úgy vélik ezek arra szolgáltak, hogy belekapaszkodjanak áldozataikba.Tyrannosaurus

A Velociraptor vérszomjas ragadozó volt, nevének jelentése: „sebes rabló”. Kisebb emlősöket vagy dinoszauruszokat támadott meg egyik hosszú lábával, miközben a másikon állt és a farkával tartotta egyensúlyát. Minden lábán sarló alakú karom volt, amit belemélyesztett áldozataiba.Velociraptor

Sok egyed fejjel ment egymásnak, hogy eldöntsék melyikük az erősebb. A Pachycephalosaurusnak éppen ezért volt nagy, csontos feje, ami mint egy bukósisak úgy védte az állatot.Pachycephalosaurus

Kezdet és vég

A szakemberek egyetértenek abban, hogy ezek az állatok fészkeket is építettek és tojást raktak. Az utódok nevelése viszont 1978-ig rejtély volt. Ekkor az USA beli Montana államban találtak egy dinoszaurusz fészket, amiben ott voltak a kicsinyek és tojásaiknak maradványai. Némelyik majdnem 1 méter hosszú volt, a tojások viszont alig 20 centisek! Termetük arra utalt, hogy szüleik nevelték őket, míg nem lettek önellátók. Soknak a foga kopott volt, ami bizonyítja, hogy a fészekben etették őket, mint a madarak a fiókáikat. Ezt a felfedezett fajt Maiasaurának, vagyis „gondos anyának” nevezték el.

Újabb adatok szerint a nagyobb termetű állatok elevenszülők voltak, tekintve, hogy a táplálékszerzés vagy a menekülés miatt folyamatosan úton voltak, így nem lett volna idejük megvárni a kicsik kikelését és felnövését.

A kutatók úgy vélik, hogy a kipusztulásuk az éghajlat fokozatos megváltozása miatt történt. A telek egyre hidegebbek, a nyarak egyre forróbbak lettek és ez a téli álmot alvó kistermetű szárazföldi emlősöknek kedvezett.

Érdekességek

  • A dinoszaurusz szót először 1841-ben használta dr. Richard Owen.
  • A közel 2 tonnás és 6 méter hosszú Stegosaurusnak méretéhez képest kb. dió méretű agya volt.
  • Az ismert legnagyobb testsúlyú dinoszaurusz a növényevő Ultrasaurus volt. A becslések szerint 130 tonna lehetett. Maradványait először 1979-ben fedezték fel és jegyezték le.
    Ultrasaurus

 

Szerző: Zsidákovits Lulu Dóra

http://citynews.hu/wp-content/uploads/2018/11/photo-1528751352019-33d1501fd861.jpghttp://citynews.hu/wp-content/uploads/2018/11/photo-1528751352019-33d1501fd861-150x150.jpgNews CityKultúraalkalmazkodás,dinoszauruszok,őslények160 millió éven át uralták bolygónkat, de kb. 65 millió éve kihaltak. Ezek az óriás fenevadak rettegésben tartották egymást és kisebb társaikat is. De vajon honnan származhattak? Mivel táplálkoztak? Hogy szaporodtak és a legfontosabb, miért pusztultak ki? Minden, amit a dinoszauruszokról tudni lehet, néhány érdekességgel vegyítve. Tudományos tanulmányozásuk a kövületes...