Az évek óta stabil árak és az építőipari szolgáltatások folyamatosan javuló színvonala miatt egyre erősebb a balatoni régió iránti érdeklődés. Aki teheti, ma elsősorban a magyar tenger partján vásárol ingatlant, mert az ingatlanpiaci áremelkedések egyelőre nem érték el a vízparti beruházásokat.

Szakértői vélemények alapján, a Balaton-part iránti nagy kereslet oka többek között az is, hogy az épülő ingatlanok minősége az elmúlt évben óriásit nőtt. Az terepen dolgozó Lido Home Ingatlan munkatársai szerint, csak Siófokon és vonzáskörzetében legalább 1000 új otthon épül. A legtöbb balatoni ingatlan kapcsán, helyszíntől függően, a most befektetett pénz, egy lassuló ingatlanpiacon is biztosan meg fog térülni, így nem kell majd attól tartani, hogy a későbbiekben eladásra kerülő ingatlannal veszteséget realizálna tulajdonosa.

Aki most tervezi a lakásvásárlást és fontos hova rakja a pénzét és mennyit, az első körben a Déli part csendesebb szakaszai között érdemes keressen. Míg Balatonfüreden egy 60 négyzetméteres lakást 35 millió forint alatt ritkán lehet kifogni, addig a Keszthelyi-öbölben ugyanilyen paraméterekkel rendelkező apartmanokat már 25 millióért is megtalálunk. Ez az ár az északi parton maximum egy használt ingatlant ér, ami akár jelentős minőségi visszaesés is lehet egy újonnan épülő képest.

Aki megteheti még az idén határozza el magát a partközeli ingatlanok kapcsán

Harmat Zsuzsa, a Lido Home ingatlanirodák igazgatója szerint, a térségben való vásárlás mellett szól az is, hogy a következő években, a kormány, várhatóan jelentős összegeket tesz majd bele a Balaton fejlesztésébe, ami könnyen azt eredményezheti, hogy a vízparti ingatlanok árai hirtelen, jelentősen emelkedni fognak. Akinek fontos a biztosnak tűnő hozam, annak a döntést, tehát, nem érdemes sokáig halogatni.

Az elmúlt években az építtetőktől, ingatlanfejlesztőktől kapott pozitív visszajelzések alapján elmondható, hogy egy, a piacot, saját régiójárt jól ismerő, jól működő ingatlanos cég abszolút helyzeti előnyt tud biztosítani mind a vásárlónak, mind pedig a beruházóknak, építtetőknek. Nálunk például, a Lido Home Ingatlannál, 5 irodával, lehetőségünk van arra, hogy a legtöbb Balaton-parti új építésű projekt értékesítésében folyamatosan, és sikerrel vegyünk részt. Tapasztalataink alapján, 2017-ben az új építésű lakások iránit kereslet folyamatos, ezért fontos, hogy a piacon tevékenyen dolgozó szakemberek jól ismerjék a célközönség igényeit és megbízható munkájukkal segítsék az ingatlanpiaci helyzet kedvező kimozdulását.” – tette hozzá Várdai Szabina, a Lido Home ingatlanirodák vezető értékesítője.

fenyves_kulso6_2017_09_13

Nem minden projektre hat negatívan a válság

Az építőipari kihívások persze több kivitelező életét megnehezíthetik, ha arra nincsenek felkészülve. Bár a munkaerőhiány több építkezés befejezését lelassította, akadnak olyan projektek, amiket elkerültek a vásárlói csalódások. Ilyen például a Balatonfenyvesen épülő Fenyves Beach Residence apartmanház kivitelezése. Farkas Tamás, a Fenyves Residences Zrt. egyik tulajdonosa szerint, a csalódások, meg nem valósult vásárlások, a komoly pénzügyi veszteségek arra késztetik a potenciális vevőket, hogy megbízható cégekkel szerződjenek le, így felértékelődött a referenciák minősége és mennyisége is. A cégtulajdonos hozzátette, hogy fenyvesi apartmanjaik sikerét annak tulajdonítják, hogy stabilan tudják tartani az ütemezést, az árakat és minőséget is, köszönhetően a cégcsoporttal közvetlen munkaviszonyban álló kivitelező csapatnak. A megbízható háttér számukra azt jelenti, hogy a potenciális vásárlóknak garanciát tudnak ígérni, hogy megvásárolt lakásukat csalódások és különösebb csúszások nélkül tudják majd átvenni.

fenyves_belso_cam1_01_00000

Tökéletes befektetés a full panoráma és a közvetlen vízpart

A balatoni ingatlanok legnagyobb vonzereje mindig is a közvetlen vízpart volt. A vásárlók hajlandók megfizetni ésszerű határokon belül a minőséget. Az olyan igényes vevő, aki 20 millió forint körüli vagy alatti árban gondolkodik, mindenképpen érdemes szétnézzen Fenyvesen, mert nem minden esetben éri meg a felkapott partszakaszok méregdrága apartmanjaiba beruházni.

Amikor ennyi pénzről van szó, akkor racionális döntést kell hozni, feltenni a kérdést, hogy mennyit ér egy saját partszakasz, a közvetlen vízpart, a nyugodt környezet. Vevőinket főleg ezek a vezér gondolatok viszik el odáig, hogy a nyüzsgő és csábító nagyobb Balaton-parti városok helyett, inkább a nyugalmat, infrastruktúrát helyezzék előtérbe. Ne felejtsük el, hogy jól megérdemelt pihenésüket töltik majd a megvásárolt ingatlanban. A legtöbb vevő esetében így nem mindegy, hogy pár kilométer távolságban, akár fele annyi áron is megtehetik e majd mindezt…” – tette hozzá Farkas Tamás.

A Déli-parton jellemzően most is társasházi lakásokat kínálnak. A balatonfenyvesi Beach Residence lakásárai Siófok és Lelle alatt maradtak az elmúlt hónapokban. A fejlesztők azt a vásárlóközönséget célozták be, akik kifejezetten saját stranddal rendelkező, full badacsonyi panorámás ingatlant keresnek. Az ingatlanszakértők azt mondják, ezeknek a lakásoknak kereslete most kifejezetten nagy a magánszemélyek körében. Potenciális vásárlóvá pedig leginkább a gyerekes családok válnak, akik már előre gondolkodnak az elkövetkező nyári pihenésük helyszíne miatt. A legtöbben egyszerre akár 2-3 lakást is vásárolnak, mert befektetés szempontjából is kiváló lehetőséget látnak benne.

A Balaton partján épülő projektjeink esetében kiemelten foglalkozunk a befektetőkkel is, profi nyaraló üzemeltető céggel állunk az olyan vevők rendelkezésére, akik ebben látnak potenciált. Ha azt nézzük, hogy a nyári kiemelt szezonban akár naponta 30000 forintért is ki lehet adni egy ingatlant, akkor egyértelműen látható, hogy milyen megtérüléssel jár ez annak, aki nálunk vásárol. A most épülő Fenyves Beach Residence esetében például, akár 7-10% is lehet a hozam évente. A már csak néhány napig tartó karácsonyi áreső akciónk így még közelebb hozhatja a jövőbeli tulajdonosokat befektetésük megtérüléséhez.” – mondta el Farkas Tamás.

(szerk.)

A cikk megjelenését a Fenyves Residences Vagyonkezelő Zrt. és a Lido Home Ingatlan támogatta.

A cikkben lévő fotók forrása: www.fenyvesresidence.hu

A borító fotó forrása: wikipedia

http://citynews.hu/wp-content/uploads/2017/12/balaton-1-1024x678.jpghttp://citynews.hu/wp-content/uploads/2017/12/balaton-1-150x150.jpgNews CityBelföldBalaton,eladó lakások,ingatlanAz évek óta stabil árak és az építőipari szolgáltatások folyamatosan javuló színvonala miatt egyre erősebb a balatoni régió iránti érdeklődés. Aki teheti, ma elsősorban a magyar tenger partján vásárol ingatlant, mert az ingatlanpiaci áremelkedések egyelőre nem érték el a vízparti beruházásokat. Szakértői vélemények alapján, a Balaton-part iránti nagy kereslet oka...