Ma már nyoma sincs annak a római zárdának, ahol a XIX. század közepén súlyos bűncselekmények történtek. A vatikáni egyik archívumában talált rá Sant’Ambrogio történetére Hubert Wolf német teológus.

Katharina, III. Károly Albrecht herceg lánya özvegységét követően költözött ebbe a ferences rendi, rendkívül szigorúnak titulált apácazárdába. A zárdafőnökasszony helyettese, Maria Luisa fiatal kora ellenére nagy karriert futott be: ő vette fel és felügyelte az apácanövendékeket, és nála volt a kincstár kulcsa, ahol a jelentkezők által beadott hozományt tárolták.

Katharina tényleges apácává avatásra azonban soha nem került sor, egy év múlva elhagyta a zárdát. Az inkvizícióhoz írt beadványát követően pedig több éves vizsgálat indult, ami számos bűntényt tárt fel. Katharina megvádolta Maria Luisát, hogy rendszeresen mérget keverve az ételébe meg akarta őt ölni. De fény derült arra is, hogy a zárdafőnök helyettese szexuális viszonyt folytatott több apácával, valamint sikkasztott a zárda kincstárából. Ezen felül három apáca halála, ha nem is tettlegesen, de az ő lelkét terhelte.

Maria Luisa mögött azonban a színtiszta vatikáni politika állt: egyrészről a jezsuita Peters atya, másrészről Reisach bíboros. A hálózat tagja volt továbbá Patrizi bíboros is.

Hiába talált azonban négy embert bűnösnek az inkvizíció, könnyen megúszták a dolgot: a zárdát vezető Maria Veronica és Giuseppe Leziroli pap egy-egy év elzárást kaptak, míg Peters két évet.

A legrosszabbul Maria Luisa járt, akit 18 év elzárásra ítélték, az egyház egyik saját intézményében. Fontos megjegyezni, hogy ha az egyházon kívül ítélték volna el, halálbüntetést is kaphatott volna.

Ezzel szemben Kleutgen a büntetését egy festői környezetben elhelyezkedő szanatóriumban töltötte, a Rómától délkeletre fekvő Galloróban, akinek nem csak arra volt ideje, hogy a katolikus újság ott pihenő munkatársaival csevegjen, hanem hogy a teológiai értekezésein is dolgozzon. Elismert tudósként és teológusként halt meg 1883-ban.

Szerző: bb

Forrás:

http://24.hu/

 

http://citynews.hu/wp-content/uploads/2017/09/apácák-1024x640.jpghttp://citynews.hu/wp-content/uploads/2017/09/apácák-150x150.jpgNews CityNagyvilágapácák a pácban,botrányos apácák,római apácazárdaMa már nyoma sincs annak a római zárdának, ahol a XIX. század közepén súlyos bűncselekmények történtek. A vatikáni egyik archívumában talált rá Sant’Ambrogio történetére Hubert Wolf német teológus. Katharina, III. Károly Albrecht herceg lánya özvegységét követően költözött ebbe a ferences rendi, rendkívül szigorúnak titulált apácazárdába. A zárdafőnökasszony helyettese, Maria Luisa...