Akik szerelmesei a bolhapiacoknak, vallják, hogy gyakorlatilag nincs olyan tárgy, amit ne tudnának valamelyik bolhapiacon beszerezni. Persze a bolhapiacozás alapvetően nem a vásárlásról szól. A keresés és találás öröme, az alkudozás izgalma és a plazák, bevett üzletek sterilizált környezetétől és eladóitól merőben eltérő atmoszféra mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy végül megvegyük a hatvanéves ütött-kopott faliórát vagy a kínai sakktáblát.

Budapesten az Ecseri úti piac az, amit még azok is ismernek, akik a bolhapiacokat elvből kerülik és azokat a lomtalanítással azonosítják. Az Ecseri úti piacon megfér egymás mellett a biedermeier bútor és a bóvli ócskaság. Az Ecseri úti piac a legnagyobb használtcikk-piacunk, ahol az üzletek egy része generációról generációra száll.

Mint ahogy az az ilyen piacokon általában lenni szokott, itt is sok a használhatatlan és a gagyi, ezért ha valódi kincsre szeretnénk bukkanni vagy ha igazán jó vétel keresünk, mindenképpen érdemes hozzáértővel érkezni. Az igazán elvakultaknak pedig, valamint azoknak, akik nem már átválogatott tárgyak között szeretnének keresgélni, a hivatalos nyitás előtti – hajnali négy–öt felé kezdődő – szabadpiacot ajánlhatjuk.

Ha Szegeden járnak, érdemes felkeresni a Cserepes sori használtcikk piacot is – mely egyébként egy külön szociológiai tanulmányt is megérne. A helyiek által lengyelpiacnak nevezett bazársoron az árusok főleg pici asztalokon sorakoztatják fel portékájukat, melyek összetételét tekintve igencsak vegyes képet mutatnak. Találunk erősítőt és hangfalat, fényképezőgépet és telefonokat, sokgigás memóriakártyát, régi könyveket, kürtöt, távirányítót, ruhákat, ütött-kopott rugós focipályát, újnak tűnő vasalót, edényeket, mosószereket, szerszámokat és alkatrészeket. Ez utóbbiakat olyan mennyiségben, hogy a piacon sétálva az embernek az az érzése támad, hogy azokból egy komplett csuklós buszt is össze lehetne rakni.

Szerző: Sarnyai Tibor

http://citynews.hu/wp-content/uploads/2017/07/bolhapiac-3-1024x683.jpghttp://citynews.hu/wp-content/uploads/2017/07/bolhapiac-3-150x150.jpgNews CityBelföldbolhapiac,Ecseri,legjobb bolhapiac,lengyelpiac,műkincsek,szegedi bolhapiac,zsibvásárAkik szerelmesei a bolhapiacoknak, vallják, hogy gyakorlatilag nincs olyan tárgy, amit ne tudnának valamelyik bolhapiacon beszerezni. Persze a bolhapiacozás alapvetően nem a vásárlásról szól. A keresés és találás öröme, az alkudozás izgalma és a plazák, bevett üzletek sterilizált környezetétől és eladóitól merőben eltérő atmoszféra mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy végül...