Saját honlapján teszi közhírré a NAV márciustól, hogy a rákövetkező napokban merre fogja ellenőrizni a számlaadási kötelezettséget, vagy éppen az online pénztárgépeket az országban – hívja fel a figyelmet a MAZARS az új szolgáltatásra. Az ADÓtraffipaxon beharangozott lista a hatóságot ugyan semmire sem kötelezi, érdemes azonban időnként rápillantani, hiszen az semmibe sem kerül, ellentétben az esetleges bírsággal.

Az egri kereskedők közül már sokan tudják, hogy a következő napokban a NAV adóellenőrei náluk vizsgálódhatnak majd, elsősorban az online pénztárgépekkel és a nyugtaadással kapcsolatban. A boltosok nem fülest kaptak, csak rápillantottak az adóhatóság honlapjára. A NAV ugyanis elindította ADÓtraffipax nevű információs szolgáltatását, azaz a honlapján közzéteszi azokat az iparágakat és régiókat, ahol az elkövetkező hetekben operatív ellenőrzést végez majd.

Az ADÓtraffipax célja többek között az lenne, hogy erősítse bennünk a vállalkozásbarát adóhatóság képét. Egyelőre azonban kérdéses, valóban alkalmas lesz-e arra, hogy önkéntes jogkövető magatartásra buzdítson. Bár bevezetése „látszatintézkedésnek” tűnhet, a gyakorlatban megvalósuló ellenőrzések mutatják majd meg, hogy érdemes-e, és lehet-e hinni az ADÓtraffipax előrejelzésének.

Az ADÓtraffipax-ot a NAV honlapján a főlapon, a naptár alatti részen találhatjuk meg. Az új szolgáltatás elsősorban a nyugtaadási kötelezettség teljesítését vizsgáló NAV ellenőrzéseket jelzi előre, de itt teszi közzé az adóhatóság az alkalmazottak, illetve a telephelyek bejelentésének vizsgálatát is.

„A NAV azonban fenntartja a műsorváltozás jogát, azaz az ADÓtraffipax listája csak jelzésértékű – foglalta össze dr. H. Nagy Dániel, a Mazars senior adómenedzsere. A listától függetlenül bármely más területen is lehetnek operatív ellenőrzések, és az is elképzelhető, hogy az ADÓtraffipax által jelzett területeken egyetlen operatív ellenőrzés sem történik majd.”

Az új szolgáltatás tehát hasonlít egy kicsit a traffipaxra: a sofőr tudja, hogy a kamera ott áll az út mellett, de hogy valóban készít-e felvételt, az majd csak utólag derül ki. Mindenesetre érdemes időnként egy gyors pillantást vetni a listára, hátha olyan területekre is kiterjed a következő operatív ellenőrzési hullám, ami minket vagy partnereinket is érinti.

(szerk.)

Forrás: MAZARS

http://citynews.hu/wp-content/uploads/2017/03/NAV2.jpghttp://citynews.hu/wp-content/uploads/2017/03/NAV2-150x150.jpgNews CityBelföldADÓtraffipax,NAV,NAV ellenőrzések,NAV információs szolgáltatásSaját honlapján teszi közhírré a NAV márciustól, hogy a rákövetkező napokban merre fogja ellenőrizni a számlaadási kötelezettséget, vagy éppen az online pénztárgépeket az országban – hívja fel a figyelmet a MAZARS az új szolgáltatásra. Az ADÓtraffipaxon beharangozott lista a hatóságot ugyan semmire sem kötelezi, érdemes azonban időnként rápillantani, hiszen...