Nagyszalontán kezdődik március 2-án az Arany János-emlékév, amely a költő születésének 200. évfordulója előtt tiszteleg – közölte a Magyar Tudományos Akadémia az MTI-vel.

Az Országgyűlés és a Magyar Tudományos Akadémia 2017-et Arany János-emlékévé nyilvánította, amelynek fővédnöke Lovász László, az MTA elnöke. Az intézmény létrehozta az Arany János Emlékbizottságot, amelynek feladata a tudományos rendezvények megszervezése, a különböző megemlékezések figyelemmel kísérése és közvetítése.

Az emlékév keretében május elején tudományos ülésszakot rendeznek az Akadémia közgyűlésén. Ősszel Debrecen és Nagykőrös, majd ismét Budapest a legfontosabb ünnepségek színhelye. Kiállítás lesz többek között Nagyszalontán, Nagykőrösön, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, az MTA Könyvtár- és Információs Központban és az Országos Széchényi Könyvtárban.

Boka László, az OSZK tudományos igazgatója kiemelte, az év kiemelt eseményei között lesz az Arany János-bicentenárium, illetve a reformáció 500. évfordulója, de a Szent László-emlékévhez és Tompa Mihály születésének kétszázadik évfordulójához kapcsolódva is szerveznek programokat. Az Arany János-emlékévről elmondta, hogy a könyvtár – mint az Arany-kéziratok jelentős részének őrzője – az esemény országos programjainak szakmai előkészítésében is részt vállalt, valamint tudományos és ismeretterjesztő programokkal is hozzájárul az ünnepléshez. Az év során újabb kötetei jelennek meg az Arany János munkái című összegző kritikai kiadásnak.

Arany János, a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja 200 évvel ezelőtt, 1817. március 2-án született Nagyszalontán. A tanárként, újságíróként, a Kisfaludy Társaság igazgatójaként, a Magyar Tudományos Akadémia tagjaként és főtitkáraként, nem utolsósorban pedig a legnagyobb magyar balladaszerzőként ismert költőt sokan a műfaj Shakespeare-jének is nevezték. Irodalmi pályafutása 1845-ben indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült elbeszélő költeménye, a Toldi tette.

 Szerző: Sarnyai Tibor

http://citynews.hu/wp-content/uploads/2017/02/arany-jános-1.jpghttp://citynews.hu/wp-content/uploads/2017/02/arany-jános-1-150x150.jpgNews CityKultúraArany János,Arany János emlékév,kulturális örökségeink,magyar kultúra,MTANagyszalontán kezdődik március 2-án az Arany János-emlékév, amely a költő születésének 200. évfordulója előtt tiszteleg – közölte a Magyar Tudományos Akadémia az MTI-vel. Az Országgyűlés és a Magyar Tudományos Akadémia 2017-et Arany János-emlékévé nyilvánította, amelynek fővédnöke Lovász László, az MTA elnöke. Az intézmény létrehozta az Arany János Emlékbizottságot, amelynek...