Fel kell készíteni a felnövő generációkat a haza védelmére, így kadétképzést indítanak két hazai középiskolában.  

A közlemény szerint „a fiatalság honvédelmi nevelése olyan közös cél, melynek érdekében a tanároknak, a diákoknak és a katonáknak össze kell fogniuk”. A Honvédelmi Minisztérium szerint szükség van egy kifejezetten a honvédség számára hasznos előképzettséget jelentő, középiskolai, érettségit adó képzési formára, a katonai pálya iránt érdeklődők és ezáltal a tiszti és altiszti utánpótlás létszámának növelésére.

A kadétképzésen a 2017/2018-as tanévben két helyen lehet majd részt venni: a Szekszárdi Szakképzési Centrum Ady Endre Szakképző Iskolája és Kollégiumában, valamint a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában. Jelentkezni február 15-ig van lehet.

Idén még nem lesz „speciális felvételi követelménytámasztás”, de a gyerekek egészségét megvizsgálják, tekintettel az emelt szintű testnevelésre és a kollégiumi elhelyezés lehetőségére. Emellett szaktanácsadók mérik a gyerekek motivációját és szellemi felkészültségét is.

A kadétképzésen emelt szintű fizikai felkészítést, önvédelmi képzést, lövészetet ígérnek, illetve  gyakorlati illetve szakkör jellegű foglalkozásokat.

Tanároknak továbbképzéseket biztosítanak, a speciális foglalkozásokhoz biztosítják a technikai és egyéb eszközöket, a formaruhát pedig az intézmény adja a nebulóknak. Akik sikeresen elvégezik a honvéd kadétképzést, azok számára nyitott az út a katonai pályára.

Szerző: bb

Forrás:

http://444.hu/2017/01/19/kozepiskolasoknak-indit-katonai-kepzest-a-kormany

MTI

 

 

http://citynews.hu/wp-content/uploads/2017/01/lövészet-gyerekeknek1.jpghttp://citynews.hu/wp-content/uploads/2017/01/lövészet-gyerekeknek1-150x150.jpgNews CityBelföldkadétiskola,katonai képzés középiskolában,középiskolai lövészetFel kell készíteni a felnövő generációkat a haza védelmére, így kadétképzést indítanak két hazai középiskolában.   A közlemény szerint „a fiatalság honvédelmi nevelése olyan közös cél, melynek érdekében a tanároknak, a diákoknak és a katonáknak össze kell fogniuk”. A Honvédelmi Minisztérium szerint szükség van egy kifejezetten a honvédség számára hasznos...