El kell innen takarítani a Soros-birodalom álciviljeit – jelentette be a múlt héten Németh Szilárd. A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a civilek ezerrel támadják a kormányt, ami megengedhetetlen.

Németh óriási felháborodást keltett ezzel a közéletben, ugyanakkor sajátos hibaként otromba szövegét állítólagos „butaságával” magyarázták. Ez tévedés, hiszen az eltakarítást nem Németh Szilárd gondolja. Az ő politizáló énjében már régen nincs semmi gondolat azon kívül, amit Orbán Viktor előír számára.

De mi a haszna ennek? A magyar és a korábbi izraeli civilügyi jogalkotás mintája egyformán Putyin 2012-es „külföldiügynök”-törvénye. Ez előírja, hogy azoknak a civil szervezeteknek, amelyek külföldről kapnak támogatást, az Igazságügyi Minisztériumnál „külföldi ügynökként” be kell jegyeztetniük magukat, félévente jelentést kell tenniük a szervezet működéséről és irányítóinak tevékenységéről is.

Miért cselekedett így Putyin? A 2003-as rózsás és a 2004-es narancs forradalom során a Soros és más nyugati alapítványok által támogatott civil szervezetek valóban fontos szerepet játszottak a Moszkva-barát grúz és ukrán elnök megbuktatásában. Putyin meg van győződve, hogy nem a hazai pártok, hanem a külföldről támogatott civilek veszélyesek. Ha biztonságban akarja tudni magát, őrájuk kell lecsapnia.

Orbán nem azért indította el a legújabb gyűlöletkampányt, mert belpolitikai haszna származik belőle…

Szerző: Sarnyai Tibor

http://citynews.hu/wp-content/uploads/2017/01/Orbán_civil-szféra-1.jpeghttp://citynews.hu/wp-content/uploads/2017/01/Orbán_civil-szféra-1-150x150.jpegNews CityBelföldcivil szervezetek,civil szféra,gyűlöletkampány,külföldről támogatott civilek,PutyinEl kell innen takarítani a Soros-birodalom álciviljeit – jelentette be a múlt héten Németh Szilárd. A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a civilek ezerrel támadják a kormányt, ami megengedhetetlen. Németh óriási felháborodást keltett ezzel a közéletben, ugyanakkor sajátos hibaként otromba szövegét állítólagos „butaságával” magyarázták. Ez tévedés, hiszen az eltakarítást nem Németh Szilárd...