Világszerte 153 millió olyan gyermek él, aki elvesztette egyik vagy mindkét szülőjét. Magyarországon közel 23 000 gyermek nevelkedik gyermekvédelmi gondoskodásban. Az SOS Gyermekfalvak a világ 134 országában biztosítanak családot nevelőszülő hálózatán és gyermekfalvain keresztül a szüleiket nélkülöző gyerekeknek. Magyarországon közel 400 kiskorúnak biztosítanak szerető otthont.

Az SOS Gyermekfalvak több évtizedes múltra visszatekintő nemzetközi szervezet. Öt kontinensen 134 országban van jelen, több mint 82 000 gyermeket nevel nevelőszülőknél és ifjúsági házakban, világszerte további 328 700 gyermeket és felnőttet segít programjaival.

Így indult minden

A klasszikus SOS Gyermekfalu koncepciója a II. világháború után, 1949-ben született, amikor Európában rengeteg gyerek maradt árván. Hermann Gmeiner ötlete, forradalmian újnak számított: egy faluközösségben egy-egy SOS anya nevelje a családjukat elvesztett gyerekeket. Ebben az időben még jellemzően életkoronként és nemenként elkülönített árvaházakba helyezték el a gyerekeket.

Tartós gondoskodást nyújtanak

Az első SOS Gyermekfalvak állampolgárok egyéni adományaiból épült fel.

Az alapítás óta a helyzet azonban sokat változott: a gyerekek többsége már nem árvaság miatt kerül állami gondoskodásba, hanem mert a családok élethelyzetük miatt átmenetileg vagy tartósan nem képesek gondoskodni gyermekükről. A bekerülés indoka sok esetben a szülők szenvedélybetegsége, a családon belüli erőszak, vagy az elégtelen lakhatási körülmények és a gyerek elhanyagolása.

A szervezet nevelőszülő hálózatán keresztül igyekszik pótolni az elvesztett vér szerinti családot. Működésének egyik sajátossága, hogy a testvérek a nevelőszülőknél együtt maradhatnak, nem szakítják el őket egymástól, nem ritka az sem, hogy öt testvér is egy családba kerül.

A gyerekek nevelőszülői családokban, az alapítvány ingatlanában, vagy a nevelőszülő saját házában laknak. A három gyermekfaluban összesen 37 család a külső nevelőszülői hálózatban, saját ingatlanán pedig 32 család él. A 69 nevelőszülő összesen 295 gyermeket gondozott 2015-ben.

Magyarországon SOS gyermekfalu működik Kecskeméten, Kőszegen és Orosházán, továbbá ifjúsági házak Szegeden, Sében és Kecskeméten.

Az integrált falu

A battonyai gyermekfaluban lakó 10 család nemrég átköltözött Orosházára a szervezet által vásárolt családi házakba, ezzel létrejött az első magyarországi integrált SOS gyermekfalu. A költözést követően 60 gyereket tudtak elhelyezni a faluban, amelyből 19 fő különleges szükségletű.

„Családmegerősítés” Battonyán

A civil szervezet előtérbe helyezi a prevenciós tevékenységet is. Hiszen egy betegség, egy haláleset, a munkahely illetve a lakás elvesztése mind olyan problémák, amelyek könnyen megingathatnak egy addig jól működő családot is.

A családmegerősítő programban Orosházán és Battonyán is 20-30 család vesz részt, ez közel 100 gyermeknek ad lehetősége, hogy kitörjön a mélyszegénységből. A program keretében a családoknak szülői kompetenciákat megerősítő foglalkozásokat tartanak, például gazdasági ismereteket, konfliktuskezelést, gyermeknevelési ismereteket tanítanak, hogy javítsanak jövedelemszerző képességükön.

Szerző: bb

Forrás: SOS Gyermekfalvak

http://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/11/sos3.jpghttp://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/11/sos3-150x150.jpgNews CityBelföldárva gyerekek,civil szervezet,családsegítés,jótékonyság,nevelőszülők,SOS GyerekfalukVilágszerte 153 millió olyan gyermek él, aki elvesztette egyik vagy mindkét szülőjét. Magyarországon közel 23 000 gyermek nevelkedik gyermekvédelmi gondoskodásban. Az SOS Gyermekfalvak a világ 134 országában biztosítanak családot nevelőszülő hálózatán és gyermekfalvain keresztül a szüleiket nélkülöző gyerekeknek. Magyarországon közel 400 kiskorúnak biztosítanak szerető otthont. Az SOS Gyermekfalvak több...