Nem az örömről, hanem az élvezet hajszolásáról szól a szexfüggés. Vékony a határ az addikció és az egészséges szexuális vágy között. A beismerés pedig gyakran várat magára. A szenvedélybetegek élete kezelhetetlenné válik, mindent a kielégülés iránti vágy határoz meg.

A riói olimpia kapcsán a rendkívüli sportteljesítmények mellett mindenkinek az az iszonyú mennyiségű óvszer jut az eszébe, amit a versenyzők „elhasználtak” a játékok alatt. Mintegy 450 ezer ingyenes óvszerhez juthatott hozzá a 10 500 olimpikon a kihelyezett automatákból.

Már a négy évvel ezelőtti londoni olimpia után is arról szóltak a hírek, hogy a versenyek között vad orgiákat csapnak a sportolók.

A szakemberek szerint hatalmas feszültségek és adrenalin halmozódik fel egy-egy ilyen világversenyen a résztvevőkben, amit inkább a szex által vezetnek le, mint hogy alkohollal vagy cigarettával oldják a stresszt.

A szextől függeni azonban sokkal többet jelent, mint egy vad dorbézolással eltöltött hónap. A függőségben élők – és legyen az kábítószer, alkohol vagy akár szerencsejáték – kiszolgáltatottakká válnak, nem tudják kontrollálni saját életüket sem.

Így veheted észre…

A felmérések szerint az Egyesült Államokban a lakosság 3-5 százaléka számít szexfüggőnek. Bár egyre nagyobb teret hódít magának, egyes tudósok szerint ez a fajta szenvedélybetegség mégsem bír önálló kórképpel. A szexuális addikció mégis sokak életét keseríti meg.

A szakértők szerint intő jel a túl sok szexuális partner vagy a nagyszámú párkapcsolat, az ismeretlenekkel folytatott kizárólag elköteleződésmentes szexuális viszony, a pornográfia iránti túlzott érdeklődés és a mértéktelen maszturbáció is.

Az ember élete kezelhetetlenné válik, mindennapjai csupán az orgazmus körül forognak. A dependencia egy idő után kikezdi a szexfüggő környezetében élőket és gyakran a saját családjának is az életét. Végül bajba kerül munkahelyén, akár törvénysértést is képes elkövetni a vágyott kielégülés okán. Az elfajult helyzet megoldásához segítségre van szükség, mert az egyén magától „nem képes leállni”.

Az addikció nemtől független

A szexuális aktus közben vegyületek termelődnek és szabadulnak fel szervezetünkben, amelyek felerősítik az élvezeteket és a nőkben a kötődés kialakulását is segítik. Egyesek rabjává válnak ennek a múló érzésnek és az élvezet hajszolása közben a szervezet is hozzászokik ezekhez a vegyületekhez. Két orgazmus között azonban gyakran mélypontokat él át a szenvedélybeteg, amely szégyenérzettel, bűntudattal és önsajnálattal is párosul.

Szexfüggőség nemcsak férfiakban, hanem nőkben – ugyan kisebb hányadban – egyaránt kialakulhat, őket nevezi a társadalom nimfomániásnak vagy prostituáltnak.

Kim Cattrall, a Szex és New York Samantája nyilatkozta korábban, hogy az életben is ugyanolyan nő, mint a filmben megformált szerepe: “Sokan mondják rám, hogy semmiben sem különbözök filmbeli szerepemtől, mert én is szexfüggő vagyok, és nem tudok megmaradni egy pasi mellett sem. Az évek alatt rá kellett jönnöm, hogy lehet, hogy van abban valami, amit állítanak” – mondta a színésznő.

Szerző: bb

http://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/08/Couples-Together-Sex1.jpghttp://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/08/Couples-Together-Sex1-150x150.jpgNews CityÉletmódaddikció,maszturbáció,sok szex,szex,szex függőség,szexuális aktus  Nem az örömről, hanem az élvezet hajszolásáról szól a szexfüggés. Vékony a határ az addikció és az egészséges szexuális vágy között. A beismerés pedig gyakran várat magára. A szenvedélybetegek élete kezelhetetlenné válik, mindent a kielégülés iránti vágy határoz meg. A riói olimpia kapcsán a rendkívüli sportteljesítmények mellett mindenkinek az az...