Néhány nappal ezelőtt, egy még áprilisban, teste 70 százalékán megégett 29 éves nőn különleges bőrátültetést végeztek Spanyolországban. Az eljárás kifejlesztésében a granadai és sevillai kórházak, és a granadai egyetem működött közre. Összesen 80 orvos és kutató dolgozott együttes erővel a tíz éven át tökéletesített módszeren, melyet először próbáltak ki élesben.

Lassan, de biztosan közelítünk az Ál/Arc című filmben megjósolt csereberés jövő felé, és mivel az orvostudomány fejlődéséről van szó, talán ezt nem is vesszük zokon.

Egy spanyol nő az első olyan beteg a világon, aki részesült az innovatív kezelésben, melynek legnagyobb előnye, hogy megelőzi a kilökődést, és redukálja a fertőzések kockázatát, így növelve a beteg gyógyulási esélyeit. A metódus folyamán két darab, négy négyzetcentiméter méretű bőrt távolítottak el a páciens testéről, melyet három hét alatt 5900 négyzetcentiméterré növesztettek egy úgynevezett agarózgél hozzáadásával.

Ezt az anyagot egy tengeri algából nyerik, segítségével a mesterséges bőr kellően rugalmas és vastag lesz. Alakíthatóságát, hogy megfelelően igazodjon a sérült felülethez, egy speciális nanotechnológia alkalmazásával érték el. A két műtét során sikeresen befedték a nő nyakát, mellkasát, törzsét, végtagjait. Orvosai szerint állapota rohamosan javul, már képes egyedül járni.

Bőrátültetéseket általában bőrfertőzések, súlyos égési sérülések, nagy méretű, nyitott sebek, daganatok esetén végeznek, vagy olyan fekélyek, tályogok helyeit korrigálják a grafttal, melyek nem gyógyultak be megfelelően. Mindezidáig a bőr transzplantációt elhunyt betegek bőrének felhasználásával végezték (fúj…), ez a módszer azonban korántsem jelent 100%-osan biztos megoldást, hiszen az idegen szövet kilökődhet, elfertőződhet, akár halálos kimenetelű is lehet. Az USA-ban viszonylag régóta kihasználják a mesterséges bőr adta lehetőségeket, de ez a technika csak kisebb esztétikai korrekcióknál alkalmazható, és a szövetet nem a beteg sejtjeiből tenyésztik ki.

A vadiúj módszer még nem szerepel a hivatalosan engedélyezett technikák között, de a kérvényt már benyújtották, sőt, a következő beteget már elő is jegyezték műtétre, melyre idén augusztusban kerül sor.

Szerző: szj

 

Forrás: http://www.archyxx.com/granada-made-in-the-first-transplant-of-human-skin-cell-patient/

http://mno.hu/tudomany/elsokent-ultettek-at-sajat-sejtbol-novesztett-bort-1351431

http://www.healthline.com/health/skin-graft#Procedure5

http://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/07/photo-1487739388261-b69fbc00587e.jpghttp://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/07/photo-1487739388261-b69fbc00587e-150x150.jpgNews CityEgészségbőr transzplant,bőrátültetés,saját bőr növesztése,spanyol orvosi kísérlet,spanyol orvosi kutatásNéhány nappal ezelőtt, egy még áprilisban, teste 70 százalékán megégett 29 éves nőn különleges bőrátültetést végeztek Spanyolországban. Az eljárás kifejlesztésében a granadai és sevillai kórházak, és a granadai egyetem működött közre. Összesen 80 orvos és kutató dolgozott együttes erővel a tíz éven át tökéletesített módszeren, melyet először próbáltak ki...