Az utolsó pillanatban szép támadás nyomán izlandi öngóllal egyenlített ki a magyar válogatott az F csoport második csoportkörében az Európa-bajnokságon.

Folyamatos támadásokkal nehéz meccset mentettünk döntetlenre szombaton, de a mérkőzés egészét tekintve inkább az izlandiak örülhetnek annak, hogy pontot szereztek Magyarország ellen. Ezzel még esélyes, hogy a magyar válogatott a nyolcaddöntőben folytatja.

Már kora délután elképesztő hangulat uralkodott Marseille-ben, ahol több mint harmincezer magyar gyűlt össze, hogy megnézze az Európa-bajnokság következő csoportmeccsét. Természetesen Magyarországon is rengetegen követték a mérkőzést, a Margit-szigeti nyílt kivetítőnél 5 óra után már talpalatnyi helyet sem lehetett találni.

magyar izland EB meccs 1A meccs nehezen indult, mindkét csapat a másik hibájára várt. A mérkőzés a 38. percben kapott nem várt fordulatot, az orosz bíró ártatlan helyzetben 11-est ítélt. Szergej Karaszjev egyébként 58 nemzetközi meccsén eddig 21 büntetőt fújt be. Nekünk persze csak az fáj, amit a magyar válogatott ellen megítélt az első félidőben.

 

A második félidőben egyértelmű magyar fölényt, több támadást is láttunk. A meccs számunkra legfontosabb momentuma a 89 percben történt: Nagy Ádám ugrasztotta ki Nikolicsot, aki laposan belőtte a kapu elé, Böde érkezett, de egy védő megelőzte, és róla gurult be.

Izland-Magyarország 1:1. Budapest utcáin, terein őrjöngő, ünneplő tömeg éjszakába nyúlóan köszönte meg a magyar válogatottnak a helytállást.

Szerző: Sarnyai Tibor

http://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/06/images-6.jpeghttp://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/06/images-6-150x150.jpegNews CityBelföldfoci EB,Franciaország,futball bajnokság,magyar-izland meccs,öngólAz utolsó pillanatban szép támadás nyomán izlandi öngóllal egyenlített ki a magyar válogatott az F csoport második csoportkörében az Európa-bajnokságon. Folyamatos támadásokkal nehéz meccset mentettünk döntetlenre szombaton, de a mérkőzés egészét tekintve inkább az izlandiak örülhetnek annak, hogy pontot szereztek Magyarország ellen. Ezzel még esélyes, hogy a magyar válogatott a...