Goofy ébresztett minket, aztán bedobtunk egy kis mexikói reggelit Miki egérrel a Hotel Santa Fe-ben. Utána felszálltunk a járdára, ami elvitt minket a park bejáratáig (Robin Hood is velünk utazott), ott találkoztunk Donald kacsával, aki bevitt minket a Disney Studióba, ahol megnéztük, hogyan készült (ő, meg Miki egér és a többiek).

11596184511

Úgy éreztem magam, mint Alíz Csodaországban. Vagyis… sokkal inkább, mint egy királynő csodaországban. Itt ugyanis minden a látogatóról szól, még akkor is, ha a legnépszerűbb attrakcióhoz egy kis sorban állás után lehet csak hozzájutni. Pedig 12 ezer alkalmazott lesi az ember minden gondolatát. Ami persze nem egyszerű, mivel én például sokáig azt sem tudtam, mit gondoljak egyáltalán. A Disney világával való első találkozás annyira tömény, annyira mély benyomást gyakorol az emberre, hogy időbe telik, mire az ember újra úgy érzi, hogy két lábbal áll a földön és rendezni tudja a gondolatait – és higgyék el, nem csak a mozgó járdák miatt van ez így. Nekem például egy órámba telt, mire kitaláltam az útitervet a többezer hektárnyi területen is zsúfoltnak tűnő látnivalók és attrakciók tengerében.

Mielőtt kiutaztunk volna, gyakran hallottam, hogy Disneyland a fantázia birodalma. Nos, ez némi pontosításra szorul. A park Disney, illetve az építtetők fantáziájáról szól, semmiképpen sem a látogatókéról. Én legalábbis nem igen tudtam kifundálni semmi olyat, amivel ne találkoztam volna valahol a park területén. Azt hiszem a legjobb, ha az ember teljesen kiüríti a fejét és jól kipiheni magát, mielőtt Disneylandbe megy. A pihent agyra mindenképp szükség van, egyrészt mert ennyi élményt fáradtan nehéz lesz elraktározni a fejünkbe, másrészt pedig, hogy úgy tudjunk örülni minden csodának, mint egy gyerek.

Walt, vagyis Walter Elias Disney 1901. december 5-én született Chicagóban. Szülei nem voltak igazán jómódúak, ezért születése után nem sokkal a Missouri állam-béli Marcfeline-be költöztek. Walt és négy testvére itt töltötte gyermekkora nagy részét. Hamar fényderült kivételes rajztehetségére, ugyanis már gyerekkorában is azzal egészítette ki zsebpénzét, hogy portrékat rajzolt szomszédairól. 1918-ban jelentkezett katonának, de elutasították, mivel még a 17-et sem töltötte be. De Waltot nem hagyta nyugodni kalandvágya, ezért a Vörös Kereszt alkalmazottjaként Franciaországba utazott. Miután hazatért (20 dollárral a zsebében), már semmi sem állíthatta meg: a chicagói művészeti főiskola elvégzése után nem sokkal, 1923-ban elkészítette első rajzfilmjét, az Alice Commedies-t, amivel egy csapásra nevet szerzett magának Hollywoodban. 1932-ben ő készítette el az első színes rajzfilmet (Flowers and Trees), ami egyben az első Oscar-díjat is jelentette számára. Ezt még további 41 (!) szobrocska követte, amely azóta is megközelíthetetlen világrekordnak számít. Ehhez azonban 1937-ben el kellett készítenie a Hófehérke és a hét törpét, amely a filmtörténet első egészestés rajzfilmje. A korabeli szakértők meg voltak győződve róla, hogy hatalmas bukás lesz. Nem így történt. Mint ahogy az ezt követő filmjei (Pinocchio, Fantasia, Dumbo, Bambi) is sikert sikerre halmoztak. Disney legendás életműve, a néhány percestől az egészestés filmekig több mint 700 (!) alkotást foglal magába, és bár az alkotó 1966-ban meghalt, figurái és meséi tovább élnek.

Az EuroDisneyt a megnyitása óta eltelt 12 évben több mint 140 millióan keresték fel eddig. Nem véletlenül: az élménypark saját vasútjáratával, a Disney Express-szel 40 perc alatt megközelíthető Páriszból. Két fő részből áll: A Disneyland parkból, ami nem más, mint egy hatalmas vidámpark, és a Walt Disney Studios-ból, ahol a rajzfilmgyártás kulisszatitkai mellett hatalmas díszleteket, kaszkadőr- és motorosbemutatókat, földrengés- és robbanásszimulációkat láthat a nagyérdemű. Disneyland közepén egy hatalmas mesterséges tó található, továbbá van itt még egy Disney falu, tengeri akvárium, kalandpark, golfpálya, Manchester United foci suli, no és természetesen egy óriási bevásárló centrum és egy vásárló falu. A parkban, illetve közvetlenül mellette 12 szálloda komplexum található, mindegyik más, jellegzetes stílusban: a Disneyland Hotel mesebeli kastélyt idéz, a Hotel Santa Fe mexikói stílusban épült, vadnyugati hangulatot áraszt a Hotel Cheyenne, a Hotel New York pedig mint a neve is mutatja, és így tovább.

Az EuroDisneyben minden mozog: vagy a föld alatt, vagy a föld felett, mindez tündéri körítéssel – vagy éppen rémtörténetbe illő kulisszák között. Én magam a rémisztgetősdit nem igazán kedvelem, bár el kell ismernem, hogy az Elvarázsolt kastély című film díszletei között nem volt rossz a kényelmes fotelekben száguldozni. És az Indiana Jones-ból ismert csillés üldözésnél is csak az elején féltem, amikor váratlanul hátrafelé indultunk meg a síneken. A karib tenger kalózainak pusztítása sem volt kibírhatatlan a csónakból nézve, sőt a látvány lenyűgöző volt, amint a sötét barlang két partján lobogtak az ostromlott városban felcsapó lángok. Hát még az, hogy az út végén – túlélve egy hetyke kis vízesést – klassz kis étteremhez értünk, ahol a megszelídült kalózok tálalták fel a ráklevest.

Az első, Los Angeles-i Disneyland-et még maga Walt Disney álmodta meg. Aztán épült még egy a kaliforniai Orlando-ban, majd jött az EuroDisney. Persze a japánok sem maradhatnak le semmiről, Tokióban is van Disney-féle álompark. És már Hong-Kong-ban is épül egy, ahol egyelőre a több ezer hektáros területet uraló kóbor kutyákkal gyűlik meg az építtetők baja. No és Dubaiban is van már Disneyland, igaz, azt Dubailand névre keresztelték. Az összes park közül csak az EuroDisney veszteséges, de tavaly már itt is megváltozott a tendencia, csökkent a hiány, így “mindössze” 81 millió euró. Az élménypark ennek ellenére tovább bővül, bár a felmérések szerint eddig sem az idelátogatók tetszési indexével volt a baj, hanem azokéval, akik nem látogattak el az EuroDisneybe.

A Disney név nagy üzlet. Ma már az évi több tízmilliárd dolláros bevételnek csak egy kis része származik a Disney Pictures újabb és újabb kasszasikereiből, illetve a régi, valóban Walt által készített rajzfilmek forgalmazásából. Legalább ekkora összeg folyik be a Disney-relikviák, a játékfigurák, pólók, sapkák stb. eladásából. Van önálló Disney tévécsatorna, no meg a mesék könyv változatai, a Disneyland-ek jogdíjai… Sőt, még egy hatalmas Disney-óceánjáró is furikázik föl-le a Karib tengeren. Tavaly a Disney-birodalom a Microsofttal kötött szerződést, amitől Bill Gates a hollywoodi audiovizuális piac meghódítását reméli, a Disney Company pedig a nagyfelbontású filmek és a DRM (Digital Rights Management) technológiák kapcsán tart igényt a Microsoft fejlesztőmunkájára. Jövő év elejétől indul a Disney Mobil (egyelőre csak az Egyesült Államokban), ami kizárólag gyerekek számára készít majd mobiltelefonokat. Mi jöhet még?!

Én mégis a délutáni felvonulást szerettem a legjobban. A sétálóutca két oldala megtelt boldogan sivítozó gyerkőcökkel, és nem kevésbé ámuldozó szüleikkel, középen pedig befutott Hamupipőke hat fehér ló húzta tökhintóján. A háztetőkön felfedeztük Mary Poppinst, no és elmaradhatatlan esernyőjét, aztán persze jött Hófehérke hét kis barátjával, meg a többiek. Közöttük apród ruhás táncosok, tűznyelők és balerinák. El sem tudják képzelni, milyen hosszan tudnak felvonulni Walt Disney mesehősei. Mégis napokig el tudtam volna nézni őket. Nem volt jó érzés, amikor két nap után el kellett hagyni Disneylandet és vissza kellett vedlenem felnőtté…

 

Zafír Magazin

http://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/01/11596184514.jpghttp://citynews.hu/wp-content/uploads/2016/01/11596184514-150x150.jpgCityNewsUtazásDisneyland,EuroDisney,gyerekkel,Hotel Santa Fe,meseország,Mickey,Miki egér,nyaralás,utazásGoofy ébresztett minket, aztán bedobtunk egy kis mexikói reggelit Miki egérrel a Hotel Santa Fe-ben. Utána felszálltunk a járdára, ami elvitt minket a park bejáratáig (Robin Hood is velünk utazott), ott találkoztunk Donald kacsával, aki bevitt minket a Disney Studióba, ahol megnéztük, hogyan készült (ő, meg Miki egér és...